Kitekintő 2018. január 11. 13:00 Forrás: MTI - piacesprofit.hu

Juhász Árpád: ez már több mint időjárás, ez a klímaváltozás

Juhász Árpád: ez már több mint időjárás, ez a klímaváltozás
A globális felmelegedés következtében a szélsőséges időjárási jelenségek fel fognak erősödni, azt viszont nem lehet hosszú távra előre jelezni, hogy mikor, hogyan következnek be - erről Juhász Árpád geológus beszélt a köztévében.

A geológust az Egyesült Államok északkeleti partvidékén tomboló ítéletidő és az Európában tapasztalható szokatlanul meleg időjárás kapcsán kérdezték. Juhász Árpád a szélsőségesen hideg időjárás okait magyarázva elmondta hogy az amerikai kontinensnek teljesen más a földrajzi felépítése mint Európának: észak-dél irányban futnak le a hegyláncok, ami azt jelenti, hogy a sarki jégtömegek akadály nélkül “pillanatok alatt” lejutnak délre. Hozzáfűzte: ennek hatására történhet meg az is, hogy egyetlen nap alatt akár 30-40 Celsius-fokot essen a hőmérséklet. Ehhez még az is hozzájárul, hogy a tengeráramlások Kanada Atlanti-óceáni partjainál negatívan hatnak a környező területek éghajlatára – tette hozzá.

A geológus emellett fontosnak nevezte azt is, hogy már olyan dolgokat is tudnak mérni a szakemberek, amit korábban nem sikerült. Így derülhetett ki, hogy az Északi-sarkon a közelmúltban több alkalommal is abban az időszakban, amikor mínusz 30-40 Celsius-foknak kellett volna lennie, plusz 1 Celsius-fok volt. “Ez már több mint időjárás, ez már a klíma változásának a jele” – mutatott rá Juhász Árpád, hozzátéve, hogy Európa attól különbözik az amerikai kontinenstől, hogy keresztbe fekszik az Alpok hegységrendszere, így az északi légtömegek nem tudnak akadály nélkül dél felé áramlani. Ugyanakkor a geológus szerint annak, hogy tavaly ilyenkor befagyott a Balaton és most meg ilyen meleg van, semmi köze nincs önmagában a klímaváltozáshoz. “Azt csak tömeges mérésekkel, statisztikai alapon lehet megítélni, hogy a Földön mi történik”.

Hozzátette: a múlt év ugyanakkor egyike volt a valaha mért legmelegebb esztendőknek a Föld történetében, 2017 volt a második eddigi legmelegebb év. Arra a kérdésre, hogy ez már a globális felmelegedés tünete-e, elmondta: amikor rendszeressé válik, hogy több év is egymás után ennyire meleg, az már tekinthető egy folyamat részének.

A geológus a műsorban beszélt arról is: az, hogy hazánkban a meleg telek vége felé nagy fagyok jönnek, a magyar mezőgazdaság történetében nem példa nélküli. “Sajnos azt senki nem tudja megjósolni, hogy attól, hogy most ilyen kellemes meleg van, vajon mi lesz február közepén” – magyarázta, hozzátéve, hogy a mezőgazdaság mindig ki lesz szolgáltatva ezeknek a szeszélyes jelenségeknek. “Általában elmondható, hogy a globális felmelegedéssel a szélsőségek fel fognak erősödni. Azt viszont, hogy egy adott évben hogyan, mikor, milyen időrendben következnek be, ezt nem lehet ilyen hosszú távra előre megjósolni” .


Juhász Árpád: hangyák vagyunk…

A Föld százhat országában járt. Generációk nőttek fel tudományos ismeretterjesztő tévéműsorain. Jelenleg is két könyvön dolgozik. Juhász Árpád, a nyolcvankét éves geológus a kőolajkutatás felől érkezett a komplex ökológiai folyamatok tágabb megértéséhez.

 

Kövessen minket a Facebookon is!