Ritka fajok kapnak figyelmet

Vándorsólyom, virágos kőris, óriás-szitakötő, balin, elevenszülő gyík és a földikutya hívja fel a figyelmünket 2018-ban a természet szépségeire, a biológiai sokféleségre, annak védelmére - számolt be a baon.hu.

Az év emlőse a földikutya

Az élőhelyük szűkülése miatt a kihalás szélén álló földikutya (Nannospalax leucodon) hengeres testalkatú, apró rágcsáló. A felszínen kellemetlenül érzi magát a föld alatti üregek vaksi lakója. A sztyeppterületeket kedveli. Nincsenek fülkagylói, szemeit bőrhártya borítja, azok csak a fény és a sötét megkülönböztetésére alkalmasak. Táplálékát növényi gyökerek alkotják. Magyarországon három faja fordul elő, de mindegyik nagyon ritka, kihalással veszélyeztetett. Fokozottan védett faj, eszmei értéke 1 millió forint.



– A magyar természetvédelem nagy eseménye volt tavaly, hogy Baja határában országos jelentőségű védett területté nyilvánították a délvidéki földikutya élőhelyét. Az állami természetvédelem, a Kiskunsági Nemzeti Park, Baja Város Önkormányzata és több civil szervezet példaértékű együttműködésének eredménye a bajai földikutya-­rezervátum létrehozása – nyilatkozta a Petőfi Népének ­Kalocsa Béla, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bács-Kiskun Megyei Csoportjának elnöke. Hozzátette: földikutyából a világon összesen kevesebb mint ezer példány él. A legnagyobb populáció Baján, a földikutya-­rezervátumban található, ott 300–320 állat lakik. A rezervátum gyalogosan látogatható. Ezen a területen kívül élnek még állatok Kelebia és Ásotthalom környékén, valamint a Vajdaságban. A faj kizárólag a Kárpát-medencében él.


Az év hala a balin

A balin (Leuciscus aspius) a zömmel békés fajokat magában foglaló pontyfélék családjába tartozik, mégis ragadozó faj. Teste megnyúlt, mérsékelten magas, oldalról lapított. Látása igen jó, érzékszervei fejlettek. Pikkelyei aprók, az alsó úszók gyakran már a fiataloknál is rózsaszínűek, az idősebbeknél pedig kifejezetten vörhenyesek. Nagy növésű hal, jól fejlett példányainak hossza 50–60 centiméter, de kivételesen az egy métert is elérheti. Az abszolút ­magyar horgászrekord: 10,54 kg (1991).



A balin rendkívül érzékeny a szennyeződésekre és a környezetében bekövetkező változásokra, ennek ellenére szinte egész Európában megtalálható, hazánk területén őshonosnak tekintjük. Magányosan vagy néhány fős csapatokban keresi táplálékát. Nyílt ­vízi ragadozó lévén legfontosabb zsákmánya az ugyanott csapatosan élő küsz. A sporthorgászok körében népszerű.


Az év madara a vándorsólyom

Több évtizednyi szünet után 1997-ben költött újra Magyarországon a vándorsólyom – 20 éve él újra velünk a világ leggyorsabb madara. A madarak eltűnését a II. világháború után növényvédő szerként elterjedt DDT és dieldrin okozta. A vándorsólyom igazi világpolgár, bárhol megtelepszik, ahol költésre alkalmas sziklafalakat, elhagyott fészkeket talál, sőt nagyvárosok felhőkarcolóin is költ.



Repülő madarakra vadászik, a verébméretűektől a libákon át akár a gém méretűig. Zsákmányát magasból indított, akár 320 km/órás sebességű zuhanó üldözés után fogja vagy rúgja meg úgy, hogy az sérülten a földre zuhan. Hazai fészkelőállománya a 2011-es adatok alapján 20–32 párra tehető.


Az év fája a virágos kőris

A virágos kőris (Fraxinus ornus) Közép- és Dél-­Európában őshonos kőrisfaféle, a legészakibb előfordulása Magyarország, ahol a karsztbokorerdőkben találkozhatunk vele vadon.



Nevezik mannakőrisnek is, mert felsebzett kérgéből édes lé csepeg, amiből főként a mediterrán térségben édességet (mannát) készítettek és gyógyászati célokra is hasznosították.


Az év rovara az óriás-szitakötő

Az óriás-szitakötő (Anax imperator) elűzi nagy termetű fajtársait a saját területének tekintett vízpartszakaszokról, nem véletlen, hogy a fajt jelölő „imperator” kifejezés a latin imperare (parancsolni) igéből származik.



A nappal repülő és sokszor feltűnő megjelenésű szitakötők a legősibb rovarrendek közé tartoznak. Világszerte mintegy 6000 a ma ismert fajok száma, zömük a trópusi területek lakója. Az Európában élő 143, illetve a közép-európai 84 faj közül hazánkban 64 szitakötő faj él, közülük 22 faj törvényes védelem alatt áll, 5 pedig fokozottan védett, ez utóbbiak eszmei értéke 100 ezer forint. Manőverezésben a szitakötők a rovarok között a legügyesebbek, az egyedüli faj, ami hátrafelé is tud repülni.


Az év gombája a süngomba

A különleges megjelenésű, gyógyhatású, ehető, közönséges süngomba (Hericium erinaceus) hazánkban 2005 óta védett, gyűjtése tilos. Az öreg erdők európai szintű ritkulása miatt indokolt az üde bükk- és tölgyerdőkben termő parazitafaj védettsége. A termőhely megőrzésével, a holt faanyag megtartásával biztosítható az élő, öreg fatörzsek repedéseiben, üregeiben és tuskókon növő faj fennmaradása.



Szeptembertől novemberig terem, 10–25 centiméter nagyságú, gumószerű, húsos, legtöbbször nyeletlen, fehéres színű felülete szálasan felszakadozó, sűrűn lecsüngő, deres tüskékkel (csapokkal) fedett. Termeszthető faj.


Az év vadvirága a kornistárnics

A kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) Európa nagy részén elterjedt, bár élőhelyei­nek kiszáradása, átalakulása miatt mindenütt visszaszorulóban van, emiatt védett Lengyelországban, Olaszországban, Romániában és Svájcban, hazánkban pedig 1982 óta, természetvédelmi értéke 10 ezer forint. Kiszáradó lápréteken, hegyi és mocsárréteken fordul elő, ám az utóbbi 50 évben számos korábbi lelőhelyéről eltűnt hazánkban is.



Előfordulása a hegy- és dombvidékeken, alföldeken is szórványos, hiányzik a Tiszántúl és a Dél-Dunántúl nagy részéről. Népi elnevezései között ismert a tüdőtárnics vagy tüdőfű és a rettegőfű is, mert egykor tüdőbaj gyógyítására is használták.


Az év hüllője az eleven­szülő gyík

Az elevenszülő gyík (Zootoca vivipara) a Kárpát-­medence jégkorból megmaradt, ritka maradványfaja. Az elevenszülő gyík kistestű, a nyakörvös gyíkjaink közül a legkisebb. Hazánkban a teljes hossza ritkán haladja meg a 13–15 centimétert, ennek nagyjából kétharmadát a farok teszi ki. Az eleven­szülő gyík feje magas, orra rövidebb, lábai viszonylag rövidek. Háta világosabb, oldala sötétebb barna, a kettő azonban mindig egyenes vonallal válik el egymástól, és a találkozásnál általában vékony, sárgás, folytonos vagy szaggatott csík fut.



Nyáron a nőstények többsége jellegzetesen „hasas” a testükben hordott utódok miatt. A frissen született példányok színe néhány hétig egyöntetű szénfekete vagy grafitszürke, testük enyhén bronzos, farkuk kékes tónusú. Hazánkban elsősorban jégkori maradványlápokban fordul elő. Foltszerű előfordulási helyei ismertek a Duna–Tisza közén (Ócsa, Farmos, Kolon-tó).

Kövessen minket a Facebookon is!