Helyi hírek 2014. július 8. 16:24

Gyapjú nemezeléssel saját labda készült

Képgaléria
Gyapjú nemezeléssel saját labda készült
Lobog a táborzászló, csirkéket és lovakat etetnek, és izgatottan várják az íjászkodást a Hagyományőrző tábor ifjú lakói

– Tavaly az utolsó napra kikukkantottam, láttam a tábortüzet és hallottam a gitározást, már akkor eldőlt, hogy ebbe a táborba jövök – mesélte Levente (7,5).

A több mint 30 gyerek 3 csoportban, egymást váltva vesz részt foglalkozásokon. Így amíg az egyik társaság szorgosan szappanozza a kezét és a gyapjút – készül a nemezelt labda –, addig mások marha- és sertésbőrből talizmántartót és karkötőt készítenek, vagy éppen a csirkéket etetik. Mindenki azonnal kapható volt a ló-simogatásra is.

– Elég sok mindennel megismerkedhetnek a gyerekek, felnőttek felügyeletével, inkább odaadom a részletes napirendet, nehogy valamit kifelejtsek a felsorolásból – mondta Csikós Szilvia táborvezető. – Kosárfonás, similabda készítés, cipósütés, néptánc, tűzzománc… és természetesen lovaglás.

– Én már másodszor vagyok itt, és most fehér labdát készítek gyapjúból – újságolta Hanga (7).

A táborozók reggelente lovasfogatokkal érkeznek Félegyházáról a Fekete Lovastanyára, egyetlen percet sem unatkoznak, és boldogan mesélnek az élményeikről.

– Mi találkoztunk ám már a másik táborban is, a Kincskeresőben – mondta Zoé (10).

Emlékszem, a tavirózsát festetted.

 – Ott a selyemfestés tetszett legjobban, itt is a kézműveskedést szeretem, és a lovaglást. Jó volt a kosárfonás, és nagyon várom az íjászatot.

tli

Kövessen minket a Facebookon is!