In memoriam Dorogi Sándorné Emike
A mi iskolánkhoz elég hosszú úton jutottál el. Hódmezővásárhelyről kerültél Félegyházára. Először egy intézménynél, mint adminisztrátor kezdtél dolgozni. Később kerültél át a Móra téri Óvodába, ahol elvégezted az óvónőképzőt. Sok aprósággal foglalkoztál, akiket megismertettél a közösségi élettel, felkészítetted őket az iskolára. Sőt külön is kaptál lehetőséget, hogy a Tiszti Klubban is volt egy előkészítő csoportod. Nagyon szerettek, még felnőtt korukban is hozzád járatták, ha lehetett a gyerekeiket is.
Az 1990-es évek elején jöttél át az akkor 11-es számú kisegítő iskolába, ahol napközis nevelőként, nagy gyerekekhez kerültél, de segítségedre volt egy másik kollégád, akivel előbb már együtt dolgoztál, akinek a társa lettél. Kezdetben ezek a gyerekek igyekeztek kihozni a sodrodból, amiről ő maguk sem tudták, hogy mit csinálnak, mégis olyan szeretettel vettek körül. Egy hangos szavad nem volt velük, pedig ők már nagyobbak voltak, mint az óvodában.
Később Budapestre jártál fejlesztőpedagógiára. Ott gondoltál arra, hogy olyan osztályt kellene alakítani, hogy a gyerekek minél kevesebben kerüljenek át a speciális oktatásba. Sokat beszélgetve, előkészülve létrehoztuk azt a fejlesztő osztályt, amivel segítettünk a szülőknek és gyerekeknek az iskola megkezdésében. 1996-tól 10 éven át az IÉ-n kiszűrt tanulókkal el is kezdtük a tanítást, ahol pótoltátok az akkor végzett fiatal pedagógussal a hiányokat, mindent megtettek. A 10 év alatt csak 5 tanuló került át a speciális iskolába. Más városokból is érdeklődtek, hallottak a sikerről.
Természetesen a kis családra is vigyáznod, figyelned kellett. Férjed szíve is rakoncátlankodott, idegeskedtél. Fiad is elvégezte közben az egyetemet, és mint állatorvos dolgozik ma is. Ildikó lányod is révbe ért. Dolgozott külföldön is, ahova Te is kiutaztál, ott is igyekeztél neki segíteni. A legnagyobb öröm akkor ért, amikor megszülettek az unokák, a mindig Ádám-kának hívott első, majd a Nórika, ők már felnőttek. Mondtad majd megtudod milyen jó, amikor az ember nagyszülő lesz. A cserfes Sára, aki mindig mondja a magáét és Márk, aki legkisebbként a szíved csücske, már ő is iskolás.
Búcsúzunk egy mindenki szívéhez közel álló embertől, akinek lényéből sugárzott a szeretet és a segítség egész életén át. Emléked örökké megőrizzük.
Búcsúzom mindazok nevében, akik elkísértek utolsó utadra, akik emlékezni fognak rád. El nem múló szeretettel megköszönjük, hogy a miénk voltál, hogy belőled mi is gazdagodtatunk.
Senki nem különálló sziget, minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja, ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát vagy a Te birtokod. Minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel. Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang. Te érted szól.”
(John Donne)
Kiskunfélegyháza, 2017. dec.22.
Huszár Györgyné Emőke
Igazgatód, kollégád, sorstársad
