Az egészségügyi ellátást segíti a Városi Jótékonysági Bál bevétele
– Nagyon köszönjük, és örülünk, hogy ennyit sikerült nyernünk, mert ez nekünk egy nyeremény – mondta az adomány átvételekor Csősziné Juhász Ildikó. Az összeg felhasználásáról elmondta: – Az ápolónőknek is van táskájuk, úgy, mint a doktoroknak, csak más felszereléssel. Olyanokkal, amik az ápoláshoz szükségesek (fecskendő, a vércukor- és vérnyomás méréséhez szükséges eszközök). Bizony ezek a felszerelések már kezdenek elavulttá válni, az adománynak köszönhetően korszerűbbekre cserélhetjük őket. De alapítványunk nem csak a Hospice-ben dolgozik, hanem a szakápolásban is. Sokakat kötözünk, a sebek gyógyulásának segítéséhez szeretnénk Bioptron lámpát vásárolni. Emellett a dolgozók továbbképzését is segítjük ebből az összegből.
s. r.
Fotó: Fantoly Márton