Helyi hírek 2018. február 4. 11:30

Arcok a piacról - Édesburgonya és eper, egyenesen a termelőtől

Képgaléria
Arcok a piacról - Édesburgonya és eper, egyenesen a termelőtől
Kanyó Jánosné Márta 10 éve árul a félegyházi piacon. Négy évvel ezelőtt elsőként kezdte meg a batáta, ismertebb nevén az édesburgonya árusítását. Szerinte korábban, még nem nagyon ismerték ezt a különleges és egészséges zöldséget, többen kétkedve kóstolták meg akkor a batátát, de mára törzsvásárlókká váltak.

A batáta nagy tápértékű növény, amelyet többféle módon is felhasználhatunk, nagyon magas rosttartalommal bír és alacsony a kalóriatartalma – mondta Márta, aki az évszakoknak megfelelően, gyermekeivel közösen termeszti a batátát és az epret. Elmondása szerint már gyermekkorában is a konyhakertben szeretett játszani, mindig is a kertészkedéssel, zöldség- és gyümölcstermesztéssel szeretett volna foglalkozni.  

Most éppen az édesburgonya szezonja van – mesélte, majd egy érdekes kétszínű batátát mutatott meg, amelynek az egyik fele fehér, a másik lila színű. Ez egy különleges édesburgonya, hiszen a gyökérgumók általában egyszínűek: vörös, bíbor, lila vagy sárga színben is pompáznak – tette hozzá. Három fő fajtája van. A japán batáta világos húsú és lilás héjú, íze a gesztenyéhez hasonlít. A másik, a Beauregard fajta narancssárga húsú és sárgás héjú, ez inkább sütőtök ízű. A harmadik, a fehér batáta, amelynek az íze hasonlít a burgonyáéhoz.

Beszélgetésünk során az is kiderült, hogy a gumó fogyasztását cukorbetegeknek, gyermekeknek és kismamáknak is ajánlják burgonyafogyasztás helyett, mert sokkal egészségesebb. Sokrétűen elkészíthető. Mártáék egy közösségi oldalon recepteket is közzétesznek, ahol finomabbnál finomabb ételek elkészítését javasolják, természetesen batátából és eperből. Sőt, házhozszállítást is vállalnak.

Nemsokára az eperszezon következik, és másfél hónap múlva már árulja majd a félegyházi piacon. Elmondása szerint az eper értékesítése nagyon nehéz az őstermelők számára, hiszen nem tudják egyszerre termelni és eladni abban a másfél hónapban, amikor terem, de a vásárlók örömére mindig találnak megoldást arra, hogy friss gyümölcs kerüljön a vásárlók asztalára. Így a batáta-szezon végeztével Márta és családja is zamatos eperrel várja majd a félegyháziakat.

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!