Körkérdés: Őriz-e farsangi hagyományokat?
Barna Martina (17)
Négy-öt éve jártam a mohácsi busójáráson, még általános iskolás koromban. Jó emlékeket őrzök róla, fel lehetett próbálni a busók jelmezeit. Évfolyamos kirándulás keretében ismerkedtem meg ezzel a hagyománnyal. Estig maradtunk, így a máglyagyújtást is figyelemmel követtem. A farsanghoz kapcsolódóan természetesen jelmezbe is bújtam már. Korábban bohóc, James Bond és sárkány is voltam, ilyenkor kis kreativitással változatos maskarákat készíthetünk. Beöltözhetünk külön-külön, vagy akár csoportosan is.
Szabó Róbert (42)
A családommal közösen őrizzük a farsangi hagyományokat. Az iskolai farsangon a gyerekekkel együtt veszünk fel jelmezt, és együtt űzzük el a telet kiszebáb égetéssel, ami a népi hiedelem szerint megszabadítja az embereket a bajtól. A városi farsangot is nyomon követem, idén a Padkaporos táncegyüttes tagjai a Kossuth utcán vonulnak végig, majd a Béke téren tartják meg a bábégetést. Ezt követően táncházi mulatsággal zárul a program.
Kovács Dóra (18)
A fiatalok körében is népszerű a farsang, ilyenkor több szórakozóhely, discó is arra buzdítja a tiniket, hogy öltözzenek jelmezbe. Sokszor ingyel belépővel jutalmazzák a bátorságot a szervezők. Extrém jelmezekkel is találkoztam már, akadt, aki rendőrnek, vagy éppen kukásnak, macskanőnek öltözött. Manapság már nem viselek jelmezt, általános iskolás koromban mindig macskának öltöztem.
G. Z.