Móra Ferencről minden évben megemlékeznek Félegyházán
A Daru utcai szobor előtt Gombás Bende, a Móra Ferenc Gimnázium 9/D. osztályának tanulója adta elő Móra Ferenc Rózsák mellé című versét. Keresztes Tünde, a polgármesteri hivatal kulturális referense ünnepi beszédében röviden ismertette Móra Ferenc életútját.
Móra Ferenc a budapesti egyetemen szerzett diplomát földrajz és történelem szakon, de csak egy évig dolgozott tanárként. Életének Félegyháza mellett fontos állomása Szeged volt. Itt élt és tevékenykedett sokáig. Párhuzamos karrierje, mint muzeológus, 1904-ben indult el a Szegedi Egyesített Könyvtár és Múzeumban. 1911 és 1920 között a Szegedi Szabadkőműves Páholy tagja volt – avatóbeszédeket tartott és szabadkőműves verseket írt. 1917-ben nyerte el a múzeum igazgatói tisztséget, amit 1934-ben bekövetkezett haláláig látott el.
Fotó: Fantoly Márton
s. r.