Közterületek újjászületéséről is döntöttek a képviselők
Mint arról több alkalommal beszámoltunk, a nyertes, úgynevezett CLLD pályázatnak köszönhetően komoly fejlesztés előtt állnak a Petőfi-lakótelep és a Kossuthváros közösségi terei. A februári testületi ülésen arról határoztak a képviselők, hogy az önkormányzat megrendeli ezeknek az akcióterületeknek a látványterveit, továbbá a köznyelv által kockajátszótérnek nevezett területre – bár ez nem része a pályázatnak – koncepciótervet készíttet. Ez lesz a későbbi teljes tervdokumentáció alapja. Ezzel megteremtődtek a feltételei annak, hogy a következő időszakban egységes felfogásban – az újjáépülő városközponttal is harmóniában – épüljenek újjá a külsőbb városrészek.
A beruházást indokolja, hogy az Attila utca, Kossuth Lajos utca, Horváth Zoltán utca által határolt kockajátszótér és környéke leromlott állapotban van, ahogy a zöldterület, a játszóeszközök és a területen lévő burkolatok is. Nem megoldott továbbá sem az esővíz-elvezetés, sem pedig a közvilágítás. Az elmúlt években ezen a részen már jelentős beruházások voltak, így a szomszédos Dózsa György és a Horváth Zoltán utcák között park létesült, és múlt év végén a szabadtéri edzőpark telepítése is megtörtént. A kockajátszótér területének hasznosítása során figyelembe kívánják venni a környéken lakók igényét és a terület adottságait. Ezért a felújítás első lépéseként koncepcióterv készül tanulmány- és látványtervvel, a terület geodéziai felmérésével, a szükséges faértékeléssel és revitalizációs (újjászületés) javaslattal, amit lakossági fórumok előznek meg. Ezek a dokumentumok szolgálnak majd a későbbi kiviteli szintű tervezés alapjául.
Mindezzel párhuzamosan megtörténik a Petőfi-lakótelep, valamint a Kossuthváros Kafka Margit utca – Jósika utca – Szendrei Júlia utca által határolt területek megújításának tervezése is.
T. T.
Fotó: Fantoly Márton