Félmilliárd forint a szakképzés fejlesztésére
A projekt első hónapjaiban elkészül egy pontos, iskolákra és a centrumra is vonatkozó helyzetértékelési tevékenység, amelyhez egy cselekvési terv kapcsolódik. Ebben megfogalmazzák mindazon intézményfejlesztési, módszertani, minőségfejlesztési konkrét intézkedéseket, amelyek hozzájárulnak a pályázat céljainak megvalósításához.
A tevékenységek között az iskolák tanulói, pedagógusai, a HÍD Programban részt vevő tanulók és családjaik, kiemelten a lemorzsolódással veszélyeztetett és/vagy roma származású tanulók számára különféle feladatokat dolgoztak ki. Különösen nagy figyelmet szentelnek a 9. osztályos tanulók kompetenciafejlesztésére, felzárkóztatására. Az intézményekbe informatikai és szakkörökhöz illesztett eszközök, kollégiumi bútorzat, és szabadidős tevékenységek végzését segítő eszközöket vásárolnak. A pedagógusok a pályázat céljaihoz kapcsolódó továbbképzéseken vesznek részt – többek között módszertani, konfliktuskezelési, tanulás-motivációs, mentori, mérés-értékelési, egészségvédelmi, élménypedagógiai, vezetői témákban.
A fejlesztés eredményeként Kiskőrösön kialakítanak „közösségi alkotóműhelyt”, ahol szakkörök és egyéb foglalkozások keretében tehetséggondozás, tehetségfejlesztés és pályaorientáció folyik. Kialakítják a tanulói életpálya építést, amelyhez kapcsolódva pályaválasztási tanácsadási rendszert, pályaorientációs foglalkozásokat, s pályaszocializációs programokat társítottak. Beindítják, megerősítik a segítő szolgáltatásokat is. A roma származású tanulókat roma mentori tevékenységgel, a roma lányokat egészségfejlesztő programokkal támogatják. A szabadidős tevékenységeken belül kirándulásokat, szakköröket, játékos kompetenciafejlesztő programokat terveztek.
A projekt hozzájárul ahhoz, hogy a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum fejlesztésével az iskolákban tartós eredményeket tudjanak elérni az iskolai lemorzsolódás elleni küzdelem terén, hozzájárulva ezzel a hazai szakképzés minőségének, hatékonyságának és eredményességének javításához, a szakképzésben tanulók végzettségi szintjének növeléséhez és továbbtanulási esélyeik javításához.