Meleg plédeket, takarókat vár a félegyházi kutyamenhely
Fotó: illusztráció - petsmagazin.eoldal.hu
Papp Viktória elmondta, hogy a nagy hidegben fontos a házőrző megfelelő tápanyag- és zsírdús élelemmel való ellátása, naponta akár kétszer is. Az itatókat naponta többször cseréljük ki, hiszen a zord hidegben hamar belefagy a víz, ezért langyos vizet tegyünk bele. Az udvari kutyákat érdemes olyan helyen tartani, amely „bekuckózásra” alkalmas, így egy garázs, kazánház is jó lehet. Ezáltal a kutyaházban lévő szalmát, pokrócot sűrűbben és könnyebben lehet cserélni, elkerülve ezzel az átvizesedést.
A lakásban tartott kutyát olyan helyen sétáltassuk, ahol nem sózták a járdát, utat, hiszen a só kikezdheti a mancsukat. Segítség lehet valamilyen zsíros krém, testápoló, ami megvédi a kisállatot a só marásától. Erre a célra – a tapasztalatok alapján – legjobb a körömvirág krém.
A szakember elmondta továbbá, hogy kevésbé fürdessük télen a kutyákat, mert a szőrükön képződő faggyúréteg épp azt a célt szolgálja, hogy megvédje őket a hidegtől, betegségtől.
Télen még több kóborállattal lehet találkozni. Épp ezért ha valaki ilyen kutyát lát, és ha lehetősége van rá, vigye be, vagy segítséget kérve, értesítse a Fido Bácsi Közhasznú Alapítványt, azaz a félegyházi kutyamenhelyet. Mivel sok állat kerül be ebben az időszakban, elengedhetetlen a takarók, plédek használata a hideg ellen. Ehhez kérnek segítséget: ha valakinek van felesleges takarója, plédje, kérik, hogy juttassa el a Csólyosi úti menhelyre.