Közélet 2014. július 16. 18:00

MNB: megkezdődhet a betétesek kártalanítása

MNB: megkezdődhet a betétesek kártalanítása
Hatályos a jegybank határozata, amellyel visszavonta az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet működési engedélyét; ez megnyitja az utat a takarék felszámolása és a betétesek kártalanítása előtt - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-t.

A jegybank július 4-én tette közzé határozatát az engedély visszavonásáról, amely a szövetkezeti integrációról szóló törvény előírása szerint a jogszabály feltételeinek megvalósulásával 8 nap múlva vált hatályossá - emlékeztetett az MNB, hozzátéve, hogy a határidő kedden járt le.

A közlemény szerint a jegybank által az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok várhatóan rövidesen kezdeményezik az intézmény felszámolását. Az ezt elrendelő bírósági végzés Cégközlönyben való megjelenését követően az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) 20 munkanapon belül - az adott betétes tényleges betétösszegétől függően - akár 100 ezer eurós összeghatárig, azaz a jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.

A takarékszövetkezetnél meglévő likvid eszközöket a TakarékBank Zrt. veszi át, és igény esetén e likvid eszközök mértékéig, arányosan fizeti ki a betéteseket - a biztosítottakat és a nem biztosított betéteket egyaránt - a szövetkezeti integrációs törvény alapján.

A betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, a TakarékBank Zrt. és az OBA minden szükséges részletes tájékoztatást meg fog adni, illetve rendelkezik majd a megfelelő ügyféladatokkal - hangsúlyozta az MNB. Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet mintegy 28 ezer betétessel rendelkezett, betétállománya ez év június 30-án 62 milliárd forint volt, működési területe Bács-Kiskun megye egy régióját ölelte fel. A takarékszövetkezet mérlegfőösszeg szerint piaci részesedése ugyanakkor május 31-én a hitelintézeti szektorban nem érte el a 3 ezreléket sem.

A takarékszövetkezeti szektor helyzete prudenciális szempontból összességében stabil - mutatott rá közleményében a jegybank.

Az Országos Rendőr-főkapitányság múlt pénteken megerősítette az MTI-nek, hogy hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet ügyében ismeretlen tettes ellen.

Kövessen minket a Facebookon is!