Sport 2018. május 1. 12:45

Elkezdődött a horgászverseny-szezon - videóval

Képgaléria
Napsütéses időjárásban több mint negyvenen ragadtak horgászbotot a Balog Tanya Horgásztó és Pihenőpark évadnyitó versenyén, április 28-án. A nevezők a hatórás megmérettetésen szabadon választható horgásznemmel mérték össze ügyességüket, tudásukat. Az összfogás meghaladta a tavalyi évet, idén több mint 190 kilogrammnyi hal akadt horogra. A versenyt szoros küzdelemben László Zoltán nyerte 16,72 kilogrammnyi összfogással.

Hagyományosan minden évben, áprilisban veszi kezdetét a versenyhorgászat a Balog Tanya Horgásztó és Pihenőparkban, a Csongrádi úti elkerülő szakasz mellett. A nagy népszerűségnek örvendő tóhoz a félegyháziak mellett az ország távolabbi csücskeiből is érkeztek horgászok. A folyamatosan fejlődő és szépülő környezetben ezúttal 45 fő mérte össze tudását.

Az élmezőnyben szoros csata alakult ki. A dobogósokat alig kevesebb, mint egy kiló választotta el egymástól. Idén a tavalyi második László Zoltán nyert 16,72 kilogrammal, őt Horváth-Varga Péter követte 16,27 kilogrammnyi összfogással. A harmadik helyet Herczeg József szerezte meg 15,86 kilóval.

A legnagyobb hal ugyancsak Herczeg Józsefnek akadt a horgára egy 9,82 kilogrammnyi nyurga ponty formájában.

A szezon júniusban páros versennyel folytatódik a Balog Tanyán.

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!