Kitekintő 2018. május 10. 08:30

Eltűnhet a cukrászdákból a vaníliafagyi

Eltűnhet a cukrászdákból a vaníliafagyi
Rekordszinten áll a vanília ára az elmúlt két évben, ami ahhoz vezethet, hogy egyre inkább kiszorul a vaníliafagylalt a cukrászdák kínálatából. A jelenlegi 600 dolláros kilónkénti ár, melyet a vaniliáért a beszállítók kérnek, magasabb, mint az ugyanekkora tömegű ezüst ára. A fűszerek közül már csak a sáfrány az, amit drágábban adnak el.

Az angliai Snugburys Ice Cream-t Cheshire-ben három nővér üzemelteti, és azt mondják, szezonban öt tonna fagylaltot is legyártanak a családi vállalkozásban. A náluk megtalálható, negyven féle fagylalt egyharmada tartalmaz vaniliakivonatot is valamilyen formában, ami után 30-szor többet fizetnek a beszállítóiknak, mint a korábbi években, írja a BBC.

"Nagyon felment az ára, ezért tavaly eldöntöttük, hogy előre bevásárolunk egész évre és eltároljuk" mondta a termelésért felelős Cleo Sadler. Az előre bevásárlással a nővéreknek egész nyárra kitart a vaníliakészletük, így árat sem kell emelniük. De nem mindenki ilyen szerencsés: a kézműves fagylaltokat gyártó Julie Fisher, aki hét évvel ezelőtt nyitotta meg londoni fagyizóját, törölte a vaníliát a kínálatból, mert nem engedhet meg magának ilyen nagy költségnövekedést.


Miért nem helyettesítik?

A vaníliát ugyan lehet helyettesíteni mesterséges aromával, a vanilinnel, de ezt a kézműves fagylaltokat gyártó cégek, akik természetes alapanyagokkal dolgoznak, nem tehetik meg. A vanilint sokan azért is utasítják el, mert fából, de néha még petróleumból is előállítják - a növekvő árak miatt azonban valószínűsíthető, hogy egyre többen nyúlnak majd ehhez a pótlékhoz, hogy ne kelljen emelni a termékek árát. A vaníliaválság ugyanis nem csak a fagylaltozókat érinti, hanem az egyéb édességek és alkoholos italok készítőit is, de még a parfüm- és kozmetikai ipart is.


Miért lett ennyire drága?

A legtöbb vaníliát a világon - a globális készlet több mint 75%-át - Madagaszkár szigetén termelik meg, Afrika délkeleti sarkánál. Tavaly márciusban azonban ciklon pusztított a szigeten, ami sok ültetvényt tett tönkre. És bár a kiskereskedők azt remélték, hogy az áremelkedés csak átmeneti, ez végül nem így lett, mert a kereslet még mindig óriási, így az árak sem csökkennek.

A vaníliát egyébként is nehézkes termeszteni és kinyerni a vanília virágjából, nem véletlen, hogy a világon a második legdrágább fűszer. Bár Indiában, Ugandában és Pápua Új-Guineán is termesztik, ezeknek nagy része Amerikába megy, ahol a fagylaltgyártók elhasználják a beérkező mennyiséget - adta hírül az euronews.com.





 

Kövessen minket a Facebookon is!