Kitekintő 2014. július 24. 08:00 Forrás: nol.hu

Felsrófolhatja a frekvenciák árát a negyedik szolgáltató

Felsrófolhatja a frekvenciák árát a negyedik szolgáltató
Negyedik mobilszolgáltató lehet a Digi. A nol.hu információi szerint a romániai hátterű cégnek már sikerült eleget tennie a nyilvántartásba vételhez szükséges feltételeknek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) folyamatban lévő frekvenciapályázatán. Jó hír a cégnek: a legutóbbi tenderen adminisztratív jellegű okokra hivatkozva tagadták meg a nyilvántartásba vételüket.

Az NMHH honlapján közzétett tájékoztatás szerint az eljárás továbbra is hiánypótlási szakaszban van, mert több jelentkezőnek előírták a beadott anyag kiegészítését. Iparági forrásaink szerint most vagy a jövő hét végén válhat hivatalossá, hogy kik adtak érvényes ajánlatot a különböző 800, 900, 1800 és 2600 megahertzes sávokban található frekvenciablokkokra. A pályázatból összesen 105 milliárd forint bevételt vár az állam. Az eddig kiszivárgott információk szerint a három mobilcégen, a Telenoron, a Telekomon és a Vodafone-on kívül csak a Digi jelentkezett, méghozzá egy nagyobb, 1800 megahertzes blokkot szeretne elvinni.

A pályázat során három olyan csomagot is meghirdettek, amelyekben csak egy 10 megahertzes blokk szerepel az 1800 MHz-es tartományban –a Diginek ezek egyikének megszerzésére lehet esélye, illetve pénze. A szóban forgó blokk rendkívül jó feltételek mellett nyújt lehetőséget gyors mobilinternet-szolgáltatásra. Itt ezekért a sávokért három cég szállhat harcba: a Telekom, a Vodafone és a Digi. A Telenor nem, mert ők korábban már szereztek annyi 1800-as sávot, hogy újabbakat ebben a tartományban már nem szerezhetnek. (Mint megírtuk, ennek köszönhetően még a Gazdasági Versenyhivatal is áldását adta arra a reklámjukra, miszerint a Telenoré a leggyorsabb mobilnethálózat.)

Kérdés, mi lehet a Digi célja azzal, hogy indul az árverésen?

A szakmai kérdésekben a nyilvánosságot kerülő cég ezúttal sem váltott taktikát, annyit mindenesetre tudni lehet: indulása máris kellemetlen a versenytársaknak, hiszen felsrófolhatja az árakat. Ez előnyös lehet a magyar államnak, azaz a költségvetésnek, hiszen több pénz folyhat be az egyébként nem túl drágán hirdetett 1800-as sávokból. A Digi pedig azért dönthetett e sávok mellett, mert a hálózatkiépítési kötelezettségek ez esetben a legkevésbé szigorúak. Hiszen aligha törnek országos lefedettségre. Sőt.

Ha az értesülések helyesek, és csak az 1800-ért száll versenybe az olcsó tévé-, internet- és telefonszolgáltatásáról ismert cég, az azt jelenti: hangszolgáltatással el sem indulnának, a mobilnetre koncentrálnak. Azon belül is elsősorban ott építenének ki saját hálózatot, ahol már vezetékes szolgáltatással jelen vannak, s azok kiegészítéseképp nyújtanának meglévő ügyfeleiknek mobilnetet. S az is lehet, hogy – ahogy korábban is – rabolni szeretnének ügyfeleket a jelenlegi szolgáltatóktól. Ahogy a piacon hallani lehet, meglehetősen olcsó szolgáltatással indulnának, s egy-két éves távlatban mintegy félmillió mobilnetezővel terveznek. Ez sem lesz könnyű a 2012-ben 33 milliárd forint árbevételt elérő, s 1,6 milliárdos mérleg szerinti eredményt felmutató cégnek.

A hálózatkiépítés még a más sávokhoz képest alacsony frekvenciadíj (bár európai összevetésben korántsem számít annak) mellett sem olcsó: a több száz bázisállomás üzembe állítása sok milliárdba kerül, noha a Digi választhat olyan megoldást is, amikor ügyfélszám-arányosan havi díjat fizet a hálózatért a szállítónak, nem pedig a berendezéseket veszi meg.

Hogy beruházásaik megtérülnek-e, az a jövő zenéje.

Ha a mostani szolgáltatásaiknál alkalmazott alacsony költségű működést sikerül megvalósítaniuk, akkor van rá esélyük, bár hozzá kell tenni: inkább az új előfizetőkre számíthatnak, ugyanis a magyar mobilpiacon kicsi a szolgáltatóváltási hajlandóság. A statisztikák szerint a szolgáltatójukat elhagyó magán-előfizetők jelentős része egy sokkal kedvezőbb feltételeket kínáló, a magánemberek számára nem elérhető vállalati flottához csatlakozik, és ezért szerződik át.

Az előfizetők „rugalmatlanságát” példázza az is, hogy a korlátlan csomagok megjelenésével nem váltottak át azokra tömegével. Ez látszik a szolgáltatók árbevételén is, s részben abból következik, hogy idehaza még mindig a készülék-árkedvezmény a legfontosabb az előfizetőknek, ezért cserébe két évre elkötelezik magukat a szolgáltató és a díjcsomag mellett is. Azaz sokan vannak beszorulva egy adott konstrukcióba.

A Digi persze nem kockáztat: ha a tervei nem jönnek be, a szolgáltatóját el is adhatja, akár a mostani piaci szereplők valamelyikének. Jelen állás szerint borítékolható: lenne, aki jó pénzt kínálna érte.

Fotó: Szabó Barnabás

Kövessen minket a Facebookon is!