Közélet 2014. július 24. 17:00

Közzétette a NAV, mely cégek dolgoztattak feketén

Közzétette a NAV, mely cégek dolgoztattak feketén
Közzétette internetes honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató, ezen rajtacsípett adózók listáját. A lajstromban 4659 név szerepel, gazdasági társaságok és magánszemélyek, akad köztük olyan, aki többször is felkerült.

Mint a napi.hu kiemelte: gyakori a szállítmányozással, fuvarozással, kiskereskedelemmel, éttermi-mozgó vendéglátással és mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó cégek elmarasztalása. A NAV az adózók nevét, székhelyét, adószámát, magánszemélyeknek a lakcímét és adóazonosító jelét hozta nyilvánosságra, akiknél jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

Az adózó adatait a közzétételtől számított két év elteltével törli az adóhatóság, feltéve, ha a munkaügyi ellenőrök nem tárnak fel újabb szabálytalanságot.

A listában Bács-Kiskun megye nagyobb városaira - járási székhelyeire - szűrtünk rá. Eszerint Bácsalmáson 4, Baján 25, Jánoshalmán 4, Kalocsán 13, Kecskeméten 62, Kiskőrösön 12, Kiskunfélegyházán 24, Kiskunhalason 17, Kiskunmajsán 3, Kunszentmiklóson 5, Tiszakécskén pedig 4, a feketelistán szereplő cégnek van a székhelye.

Kövessen minket a Facebookon is!