Kultúra 2018. szeptember 19. 13:00

A kecskeméti Mercedes gyárban forgatják az új Terminátor-filmet Schwarzeneggerrel

A kecskeméti Mercedes gyárban forgatják az új Terminátor-filmet Schwarzeneggerrel
Beveszik a kecskeméti Mercedes-gyárat Schwarzeneggerék. Négy napon keresztül dolgozik a kecskeméti Mercedes-Benz Gyárban a stáb. Még statisztákat is a munkások közül toboroznak - adta hírül a keol.hu a Bors cikkére hivatkozva.

Szeptember 21-e és 23-a között, illetve majd még egyszer, 30-án a kecskeméti Mercedes-Benz Gyárba költözik az új Terminátor-film csapata, értesült a Bors.. A négy forgatási napon a rendező Tim Miller és a stáb a hatalmas csarnokkomplexum karosszériaüzemében forgat majd. A filmesek még a gyár dolgozói között is keresnek statisztákat, 10-20 ezer forint közötti fizetségért cserébe.

A Bors információin szerint a forgatás helyszínéül szolgáló üzemrészeken ezekben a napokban leáll a gyártás is, de ez a gyár produktivitását vélhetően nem befolyásolja. Azt pontosan nem tudni, a színészek közül kik érkeznek majd Kecskemétre, illetve hogy pontosan milyen jelenetek otthona lesz az üzem.

Ludvig Orsolya, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kommunikációs igazgatója is csak szűkszavúan válaszolt a Bors megkeresésésre: - 2018 őszén a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában filmforgatásra kerül sor, amelynek részleteiről jogi okokból nem áll módunkban tájékoztatást adni.

A Terminátor hatodik részének forgatása július 19-én kezdődött el Magyarországon és július 30-a óta a magyarok vendégszeretetét élvezi már Arnold Schwarzenegger is. A hazai munkálatok első helyszíne Komárom volt, ahol az ipari park egyik használaton kívüli csarnokában rögzítettek több jelenetet is, majd a stáb egy héttel később Budapestre, az Origó Filmstúdióba költözött. Úgy tudjuk, a filmesek október közepéig maradnak Magyarországon, majd az Egyesült Államokba teszik át székhelyüket.

 

Kövessen minket a Facebookon is!