Helyi hírek 2018. október 9. 13:20

Átadták Félegyháza új büszkeségét - videóval

Képgaléria
Az új, zöld növényzettel beültetett parkolót a régi városképet idéző falfestmény díszíti, és a közlekedés biztonságát szolgáló útkorrekció teszi teljessé. A buszpályaudvarral szemben kialakított létesítményt október 8-án, hétfőn adták át. A 432 négyzetméteres parkosított téren 39 parkolóhelyet alakítottak ki, és a Bajcsy-Zsilinszky utcát is kiszélesítették, lehetővé téve ezzel az autóbuszok zavartalan, biztonságos kikanyarodását. Az új beruházás - a festmény és a tér - őrzéséről mától három éjjellátó biztonsági kamera is gondoskodik. Az átadást félegyháziak sokasága várta, akiket Csányi József polgármester és Balla László, a körzet önkormányzati képviselője köszöntött. A teret és parkolót Rónaszéki Gábor atya áldotta meg. Az átadó ünnepségen a Constantinum Intézmény táncos diákjai mutattak be rövid műsort, Petőfi Sándor Szülőföldemen című versét Patyi Andrea adta elő.

Az új beruházás átadásán Csányi József elmondta: – Amikor 2015-ben úgy gondoltuk, hogy el kell indítani a „Félegyháza újjáépül” programot, akkor még ennek a térnek a kialakítása nem szerepelt a tervek között. Mégpedig azért, mert elődeink eladták ezt a területet. Eltékozolták, és nem gondolták végig, hogy mit is lehetne itt építeni. Akkor még fél telek volt, amelyet megvásároltak a Kalocsai Iskolanővérek, iskolaépítés szándékával. Amikor az iskolaépítéssel kapcsolatosan megkerestek bennünket, nekünk volt egy másik ötletünk ennek a területnek a hasznosítására. Az iskolaépítéshez felajánlottunk számukra egy közeli ingatlant, ahol ők már meg is kezdték az építkezést, ráadásul úgy, hogy a régi félegyházi épület külső homlokzatát megőrzik. Ezúton is megköszönöm a Kalocsai Iskolanővéreknek, hogy ennyire rugalmasak voltak, és azt, hogy nemcsak a telekcserében vettek részt, hanem komoly anyagi támogatással is segítették ennek a beruházásnak a megvalósulását.

A telek másik oldala az úgynevezett Tőzsér-ház volt, amely egy régi félegyházi család lakhelyét szolgálta. Nehéz szívvel váltak meg ettől az ingatlantól, de mégis megtették, és segítették koncepciónkat. Megköszönöm Tőzsér Pálnénak azt a hozzáállást, amivel a várost segítette.

Amikor már adott volt a telek, kialakult a végleges elképzelés, hogy itt parkolókat és közösségi teret építünk. Rosta Ferenc alpolgármester felvetette a gondolatot, hogy a teret záró hatalmas falfelületen Félegyháza régi látképét kellene megjeleníteni. Ötlete kedvező fogadtatásra talált, itt láthatjuk a régi főutcánkat abból az időből, amikor szecessziós városházánk még meg sem épült.

Amikor az új tér és parkolók megépítéséről döntöttünk, megfogalmazódott az is, hogy ne csupán a parkolási gondokat enyhítsük, hanem a buszpályaudvar környékének közlekedésbiztonságára is fordítsunk figyelmet. Ezért szélesítettük ki a Bajcsy-Zsilinszky utcának ezt a szakaszát, ahol ma már az autóbuszok biztonságosan tudnak kikanyarodni – tette hozzá a polgármester.

– Mit is csináltunk, amikor megépítettük ezt a parkolót, teret? – tette fel a kérdést Balla László a térség önkormányzati képviselője. – A félegyháziak és az idelátogatók biztonságát tartottuk szem előtt, amikor az út kiszélesítése mellett döntöttünk. Mindemellett egy közösségi tér is kialakult, amely reményeink szerint találkozások, rendezvények helyszínévé válik – válaszolta meg a kérdést.

Rónaszéki Gábor, a Sarlós Boldogasszony Templom plébánosa is egy kérdést, és arra adott válaszát osztotta meg a jelenlévőkkel, mielőtt felszentelte az új teret. – Parkolószentelés? Ki hallott már ilyet – kérdezte az egyik ismerősöm, amikor elmeséltem neki, hogy hova is jövök ma. Egy parkoló nem szakrális tér, mit kell ott szentelni – kérdezte. Igen, nézhetjük így is, de másképpen is. Ez sokkal több mint egy parkoló. Ez egy érkezési és indulási hely, találkozási pont, ahol várakozni is lehet, és örülni is egymásnak, a találkozásnak – válaszoltam.

s. r.

Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!