Közélet 2014. augusztus 1. 11:10

Megkezdődtek a kifizetések az Orgoványi takaréknál

Megkezdődtek a kifizetések az Orgoványi takaréknál
Megkezdte a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítását az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA).

Az OBA közleménye szerint a százezer forintig terjedő kártalanítások összegét házhoz viszi a Magyar Posta, 2,5 millió forintig pedig értesítőt kapnak a betétesek arról, hogy melyik postán tudják felvenni az őket megillető pénzt. A 2,5 millió forint feletti összegeknél a magánszemélyek, valamint a vállalkozások hétfőtől kapják kézhez az értesítést.

Az OBA kártalanítási kötelezettsége meghaladja az 54 milliárd forintot, a kártalanítást kapó betétesek száma pedig a 30 ezret. Az OBA által nem biztosított betétek és a 100 ezer eurót meghaladó betétrészek 15,44 százalékát - a szövetkezeti hitelintézeti törvény alapján - a Takarékbank megbízásából fizetik ki az érintett betéteseknek a kijelölt takarékszövetkezeti fiókokban. Ezekre a kifizetésekre a takarékszövetkezetnél még meglévő likvid eszközökkel fedezett betétállomány nyújt fedezetet.

A közlemény szerint az orgoványi takarékszövetkezet vezető állású tisztviselői és velük egy háztartásban élő közeli hozzátartozók betéteit a betétbiztosítási alap nem fizeti ki. A 30 244 biztosított és kártalanításra jogosult betétesből 24 993 magánszemély, 4905 vállalkozás, illetve társadalmi szervezet, és 346 tulajdonközösség. A takarékszövetkezetben tartott betétek átlagos nagysága 1,7 millió forint, meghaladta az országos átlagot - közölte az OBA.

A kártalanítás Magyarországon kívül 21 ország 294 állampolgárát érinti, összesen 87 millió forint összegben. Az 500 forint alatti - ki nem fizethető - betétek száma 3204, értékük összesen 516 599 forint. Az OBA kártalanítási értékhatárát - a 100 ezer eurót, azaz a 30 millió 835 ezer forintot - meghaladó betétek száma 172, összesen 4,2 milliárd forint értékben.
 

Kövessen minket a Facebookon is!