Helyi hírek 2018. október 20. 16:00

Mesés tereket avattak a Szakmaközi Művelődési Házban - videóval

Képgaléria
Aranyalma Népmesepontot avattak október 19-én, a Szakmaközi Művelődési Házban. A felújított terek egyedi látványvilággal, tornyokkal, bástyákkal berendezve várják a félegyházi és a kistérségben élő gyerekeket. Az intézmény mintegy 80 millió forintot nyert a „mesevilág” kialakítására, ahol a programok középpontjában szerepel a kiskunsági mesék és pásztorhagyományok megismertetése. De bemutatkoznak és foglalkozásokat tartanak a kézművesek is. Emellett a látogatók a kiskunsági pásztorhagyományokkal is megismerkedhetnek.

Dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes videóüzenettel köszöntötte az átadó ünnepség résztvevőit, a NépmesePont leendő használóit. Üdvözletében elmondta: – Ebben az időszakban országszerte több NépmesePontot is átadnak. Ezek egyszerre játszóterek, közösségi helyek, a népmese művelésének fontos szakmai pontjai. Amikor segítettük létrehozni ezeket a pontokat, az volt a célunk, hogy abban az időszakban, amikor mindent a pénz és a fogyasztás ural, legyen egy olyan hely, ahol a gyerekek össze tudnak jönni egy születésnapi, névnapi zsúrra, és hétfejű sárkányok, hercegek, királyok és királylányok között tudják megünnepelni barátaikkal, társaikkal és szüleikkel együtt az ünnepet.

A gyerekek számára nagyon fontos az egyéni fejlődés szempontjából is a népmese. Akinek sokat mesélnek gyermekkorában, az felnőttként kreatívabb lesz. Gazdagabb lesz  a szókincse, jobban felezi  ki magát. De a mesék segítenek a szülő és gyermek kapcsolatának harmonikusabbá tételében is, ezért fontos, hogy minél többször olvassunk nekik népmesét. Reméljük, hogy a NépmesePontok támogatásával boldogabb családokat, boldogabb felnőtteket tudunk segítni – tette hozzá az EMMI parlamenti államtitkára.  

Az átadó ünnepségen dr. Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztérium parlamenti államtitkárságának stratégiai helyettes államtitkára arról szólt, hogy a kormány 1,2 milliárd forintból országszerte támogat NépmesePontokat. – Ezzel kiegészítő szolgáltatást nyújt az óvodai – iskolai neveléshez, avagy a hétvégi programokhoz. 2018 a Családok Éve, így különösen nagy öröm számunkra, hogy idén átadhatjuk a NépmesePontokat. A látvány mellett élménydús és tartalmas programokról is gondoskodnak az új közösségi és családi terekben. Lesznek népmesei és színházi előadások, koncertek, bábszínházi előadások, élőszavas mesemondás, animációs foglalkozások, kulturális óra, sőt még boszorkánykonyha is – tette hozzá a helyettes államtitkár.

A városvezetés nevében Rosta Ferenc üdvözölte a NépmesePont átadásán megjelenteket. Elmondta: – Ez az alkalom reményeink szerint egy új fejezet kezdetét jelenti a Szakmaközi Művelődési Ház életében, de a városunk kulturális életében is minőségi ugrást ígér az Aranyalma NépmesePont létrejötte. A program keretében az előttünk álló három évben szinte elképzelhetetlenül sok, nívós eseményt rendezhetnek. Több mint 1000 program megvalósulását várhatjuk, amelyben elsősorban a helyi tradicionális értékeket és alkotó folyamatokat állítják az érdeklődők elé, valamint további cél a családi élet bekapcsolása az intézmény életébe, a néphagyományok középpontba helyezése, a népi tradíciók és népi hagyományőrzés nemcsak városunknak, de a környező településekről érkezetteknek is. Hiszen kinek is szól ez a most induló program? Elsősorban gyermekeinknek, unokáinknak, akiknek neveléséért, egészséges lelki fejlődéséért mi is felelősek vagyunk szüleink mellett, például ezzel, hogy ilyen lehetőséget teremtünk, ahol igazi értékekkel szembesülhetnek utódaink. Az alpolgármester köszönetet mondott az új közösségi tér kialakításában oroszlánrészt vállaló Juhász Szilviának, Lutter Imrének, Nagy-Kovács Enikőnek, Rátkai Sándornak, Schafer Anettnek és Tóth Gábornak.

Rátkai Sándor intézményvezető a nemzeti színű szalag átvágása után úgy nyilatkozott, hogy nagyon nagy fordulópontot jelent az intézmény számára a mesepont létrejötte. Remélhetőleg az elkövetkező években nagyon sok fiatalt lehet vonzani rangos, élményt nyújtó rendezvényekkel, eseményekkel. Mindenesetre a terek átalakítása nem jelenti azt, hogy a Szakmaköziben működő klubok, egyesültek háttérbe szorulnának. Minden közösségnek ezután is biztosítanak foglalkozási összejöveteli lehetőségeket – tette hozzá.

s. r.

Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!