Sport 2018. október 22. 20:00

Egy félidőn át tartott a lendület

Képgaléria
Egy félidőn át tartott a lendület
Két negyeden keresztül megszorongatta ellenfelét, de a második félidőre elfáradt a Kiskunfélegyházi Kosárlabdázók Clubjának csapata a felnőtt férfi NB II keleti csoportjának 3. fordulójában. A félegyházi együttes első hazai bajnoki mérkőzését játszotta az eddigi hibátlan DEAC II. ellen, a vereség ellenére több pozitívum is felfedezhető volt az újjáalakult csapat játékában.

Nem várt könnyű összecsapás a Kiskunfélegyházi KC csapatára, Laczkó Róbert tanítványai a két győzelemmel kezdő DEAC II. ellen mutatkoztak be hazai közönség előtt a bajnokságban a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban október 21-én.

Mind támadásban, mind pedig védekezésben felvette a kesztyűt ellenfelével a KKC az első két negyedben. 18-22-őt követően a második negyed 17-22-re alakult, a nagyszünetig a félegyházi együttes tíz pontos különbségen belül maradt és pontosabb támadás befejezésekkel még szorosabban tarthatta volna az állást.

A harmadik negyed vízválasztónak bizonyult, a DEAC II. egyre jobban átvette az irányítást és rövid idő alatt húsz pont környékére növelte a különbséget. Még egy gyors rohammal a KKC 62-73-ra felzárkózott, de ennél szorosabban már nem alakult az állás. A debreceni együttes a hajrára elfáradó KKC-t végül 104-71-re múlta felül.

 

Értékelés:

Laczkó Róbert (vezetőedző, KKC):

- Partiban voltunk az első félidőben a debreceni csapattal, amely minden mérkőzését megnyerte eddig a bajnokságban. Jól játszottunk az első két negyedben, a viszonylag pontatlanabb befejezések ellenére is tartottuk a szoros állást. A második játékrészre fejben és fizikálisan is elfáradtunk, az ellenfél dobásai bementek, amivel eldöntötték a mérkőzést. A hajrában nőtt tetemesre a különbség. Látom a fejlődést a csapatom, az első félidőre lehet építeni és örülök neki, hogy a kilátogató szurkolók is élvezték a mérkőzést.

 

Férfi NB II Kelet 3. ford. 10. 21.

Kiskunfélegyházi KC – DEAC II. 71-104

(18-22, 17-22, 17-25, 19-35)

Kezdő: Bindics 17, Tápai 14, Chiovini 20, Gál 6, Csatlós 0.

Csere: Marsa 1, Klinkó 2, Bitó 2, Markolt 3, Losonczy 6

 

1.

 

Ceglédi KE

 

3

1.00

6

3

0

301

167

GY3

1-0

2-0

3-0

2.

 

DEAC Campusfesztivál 2018.

 

3

1.00

6

3

0

320

231

GY3

2-0

1-0

3-0

3.

 

DEAC II.

 

2

1.00

4

2

0

213

141

GY3

1-0

2-0

3-0

4.

 

Szolnoki Olaj KK II.

 

1

1.00

2

1

0

95

74

GY1

0-0

1-0

1-0

5.

 

Békési SZSK U23

 

2

0.75

3

1

1

188

183

GY1

0-1

1-0

1-1

6.

 

Békéscsabai KK

 

2

0.75

3

1

1

161

174

V1

0-1

1-0

1-1

7.

 

Mezőberényi KK

 

2

0.50

2

0

2

146

181

V2

0-2

0-0

0-2

8.

 

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli

 

2

0.50

2

0

2

145

184

V2

0-1

0-1

0-2

9.

 

Gyulai Color KE

 

1

0.50

1

0

1

51

100

V1

0-1

0-0

0-1

10.

 

Kiskunfélegyházi KC

 

1

0.50

1

0

1

71

130

V2

0-1

0-1

0-2

11.

 

PRIMA SE II.

 

3

0.50

3

0

3

222

348

V3

0-1

0-2

0-3

 

Kép: Bencsik László, Gubu Zoltán

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!