Sport 2018. október 28. 09:30

Döntetlen a szuperrangadón

Képgaléria
Döntetlen a szuperrangadón
Nem hozott gólt az éllovas Kiskunfélegyházi HTK II. és a Kecskeméti LC találkozója a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság északi csoportjában. A 12. forduló rangadóján a Kecskeméti LC jutott el több helyzetig, míg a KHTK II. az utolsó percekben meccslabdát hibázott. Az igazságos döntetlent kihasználva a Nyárlőrincet legyőző Kerekegyházi SE vette át a vezetést a bajnokságban, a KHTK II. visszacsúszott a második pozícióba.

Az SC Hírös-Ép ellen elért idegenbeli 0-0-át követően ezúttal is rangadó várt a KHTK II. csapatára. A Honvéd Sporttelep hátsó pályájára az a Kecskeméti LC látogatott, amely a vesztett pontok tekintetében az éllovas KHTK II-vel állt egy szinten. A nagy tétre való tekintettel mindkét együttes megszervezte játékát, igyekeztek kevés teret és lehetőséget hagyni a másik félnek.

A KHTK II. csak elvétve jutott el helyzetekig, igaz a kecskeméti együttes előtt sem akadt sok lehetőség. A félegyházi csapat védelme ezúttal is jól zárt, a hajrára ki-ki mérkőzés alakult ki, mindkét együttes megszerezhette volna a győzelmet. A legnagyobb helyzet a KHTK II. előtt adódott az utolsó percben, de a labda a kapu fölött hagyta el a játékteret, így maradt a gólnélküli döntetlen.

A KHTK II. újabb rangadón maradt veretlen, az élbolyban az SC Hírös-Ép Kiskunmajsán botlott, az első pozícióba a Kerekegyházi SE került.

 

Értékelés:

Kádár Tamás (játékos-edző, KHTK II.):

- Két rangadón vagyunk túl, nem tudtunk gól szerezni, de nem is kaptunk, ami mindenképpen pozitívum. Sokat tettünk a győzelemért, kevésbé voltunk veszélyesek a kapura. Fiatal, szervezett csapattal nézünk farkasszemet, egy rangadón kis különbségek döntenek, most igazságos döntetlen született. Az utolsó percben ennek ellenére meccslabdát hibáztunk, ha az bemegy, akkor miénk a három pont. Örülök neki, hogy ott vagyunk az élbolyban. A legutóbbi két rangadón megmutattuk, hogy helyünk van a dobogón. Gratulálok a játékosaimnak az eddigi teljesítményükért. Sérülés miatt ugyan nem játszottam, de remélem a pályán is segíthetem még a csapatot idén.

 

Bács-Kiskun Megyei II. Észak 12. ford. 10. 27.

Kiskunfélegyházi HTK II. – Kecskeméti LC 0-0

 

1

KEREKEGYHÁZI SE

10

7

2

1

30

17

13

23

8.4

 

2

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK II.

10

6

3

1

24

11

13

21

8.6

 

3

SC HÍRÖS-ÉP 

10

6

2

2

30

10

20

20

7.7

 

4

KUNSZÁLLÁS SE

10

6

1

3

21

8

13

19

7.3

 

5

KECSKEMÉTI LC

9

5

3

1

24

14

10

18

7.5

 

6

KISKUNMAJSA FC

10

4

3

3

26

19

7

15

7.9

 

7

HETÉNYEGYHÁZI SC

10

3

2

5

15

20

-5

11

7.4

 

8

NYÁRLŐRINCI LSC

10

3

1

6

17

16

1

10

9.3

 

9

LAKITELEKI TE

9

3

1

5

17

20

-3

10

6.2

 

10

PÁLMONOSTORA SE

10

3

1

6

16

26

-10

10

5.8

 

11

HELVÉCIAI SE

9

3

1

5

10

23

-13

10

6.8

 

12

IZSÁKI SÁRFEHÉR SE

10

3

1

6

21

36

-15

10

7.8

 

13

TISZAALPÁRI SE

9

3

0

6

16

25

-9

9

6.1

 

14

VASUTAS SK

8

1

1

6

6

28

-22

4

7.8

 

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!