50 diák járt Erdélyben a Darvas iskolából
A tanárnőtől megtudtuk, hogy a kirándulással a diákok erdélyi-magyar közös múlttal, történelmi és kulturális hagyományokkal kapcsolatos ismereteit szerették volna gyarapítani. Az utazásra a pedagógusok megkülönböztetett figyelemmel készítették fel a tanulókat, arra törekedve, hogy minél jobban megértsék Erdély szerepét a történelmünkben.
A darvasos diákok levélben írták meg határon túli diáktársaiknak, hogy mennyire várják már az utazást, és egy rövid bemutatkozással is gördülékenyebbé tették a leendő találkozást. Fekete István, az intézmény pedagógusa rendhagyó történelem és földrajzórán Erdély nevezetességeinek, természeti különlegességeinek bemutatásával keltette fel a gyerekek érdeklődését, kopjafát készítettek közösen, amit saját kezűleg megírt szalagokkal díszítettek, és a legbátrabbak az út során érintett helyek legendájáról, mondájáról tartottak kiselőadást előbb itthon, majd a helyszínen is. Így ismerték meg mindannyian a Vajdahunyad-vár kútja, a Gyilkos-tó és az Ördög-tó legendáját, de sok mindent megtudtak Mátyás királyról, meg az ő koráról is.
Az alapos előkészítés és ráhangolódás után indult a csoport Erdélybe, ahol kalandok sora várt rájuk. Megnézték Déva-várát, a Vajdahunyad-várát, szétnéztek Segesváron, majd Gyergyóújfalun szálltak meg. A második nap végre személyesen is találkozhattak a vendéglátó Elekes Vencel Általános iskola tanulóival, és elhelyezték az otthonról hozott kopjafát a Sugó-barlangban. A programból nem maradt ki a Békás-szoros és a Gyilkos-tó sem. A félegyházi csoportnak alkalma nyílt Korondon kipróbálni a taplászást, azaz taplógombából készítettek tárgyakat, és a korongozást is. Volt kirándulás Szejkefürdőre, Székelyudvarhelyre, megnézték Farkaslakát és a Zetelaki víztározót, de eljutottak a Csicsaj-dűlő medverezervátumába is, ahol medvekolbászt kóstolhattak és a kürtőskalács sütögetésben is kipróbálhatták magukat a vendégek. Hazafelé még útbaejtették a Tordai sóbányát és Kolozsvárt, valamint meglátogatták a Királyhágót és Nagyszalontát.
A gyerekek tollából született fogalmazások, és az itthon maradtaknak a Korondon elkészült cserépedényekből készített, élménybeszámolóval egybekötött kiállítás is arról tanúskodik, hogy a megélt emlékek még sokáig adnak beszédtémát a tanórák keretében, és azon túl is.
V. B.