• Kezdőlap
  • Hírek
  • Kultúra
  • Baráti hangulatú könyvbemutató a Holló László Képzőművész Kör kiállítótermében
Kultúra 2018. november 26. 13:00

Baráti hangulatú könyvbemutató a Holló László Képzőművész Kör kiállítótermében

Képgaléria
Baráti hangulatú könyvbemutató a Holló László Képzőművész Kör kiállítótermében
Vedres-Nagy Ibolya és Vedres Ferenc „Fa és Forgács” című kötetét mutatták be egy baráti összejövetel keretében november 23-án, a Holló László Képzőművész Kör Petőfi téri kiállítótermében. Az összejövetelen egy alkalmi kiállítást is szerveztek a szerzők Bánkúti Emese munkáiból, aki könyveik illusztrátora. A könyvbemutatón Rátkai Zsuzsanna beszélgetett a vendégekkel, akik novellarészleteket és verseket is felolvastak a kötetből.

A könyvbemutatón az is kiderült, hogy Vedres Ferenc Kiskunhalason született, Félegyházán, a Mezőgazdasági Technikumban érettségizett, és később, felsőfokú tanulmányait befejezve, dolgozott is a városban. Ötödikes korában írta első versét, majd ezután is lírába öntötte gondolatait. Első verse – Baranyi Ferenc ajánlásával – a Magyar Ifjúságban jelent meg, ahol később is rendszeresen megjelentek alkotásai. Mindemellett a helyi és megyei lapok is szívesen közölték verseit, köztük a Bácskapocs, illetve az Új Bácskapocs. 10 éve nyugdíjas, ekkor kezdte el írásait kötetbe rendezni, és szerencsére kiadó is volt, aki vállalkozott a megjelentetésre.

Mivel a könyvbemutató képzőművészeti közegben volt, Bánkúti Emese – Vedres Ferenc könyveinek illusztrátora – is felolvasott néhány kedves verset és novellarészletet. Reményét fejezte ki, hogy a kiskunfélegyházi alkotók is minél előbb és minél többször bemutatkoznak Kiskunmajsán.
 

Kövessen minket a Facebookon is!