A galambosi városrészen is egyre több fiatal telepszik le
Beszámolójában Ván Jenő elmondta, hogy az elmúlt időszakban a legnagyobb gondot az utak, közterületek karbantartására fordították, de jövőre is ezt teszik, helyenként új megoldásokat alkalmazva. Szerencsére bővült a géppark is, amellyel a munkák elvégezhetőek.
Bővült a közvilágítás, többek között a Mikla-Ker előtti buszmegállónál állítottak fel egy napelemes lámpatestet. Több helyen a lakók megelégedésére kerékpártartókat helyeztek ki.
A jövő évi tervekkel kapcsolatosan elmondta, hogy egy Leader pályázati lehetőséget igénybe véve szeretnék felújítani a Nagyszőlő úti Gazdakör épületét is, amely nagyon sok családi közösségi rendezvénynek biztosít, Nyílászárókat cserélnek és a parkettát is kicserélik.
A galambosi részen is egyre több fiatal telepszik le, éppen ezért hamarosan szükségessé válik egy játszótér megépítése. Ennek feltételeinek kialakításán dolgoznak. Az óvoda felújítására, karban tartására minden évben gondot fordítottak. A közelmúltban például napelemeket szereltek fel, ami gazdaságosabbá teszi az energiaellátást. Jövőre a kerítés újjáépítését tervezik – mondta el a képviselő.
s. r.