Kultúra 2018. november 30. 12:00

Mi Gárdonyink vetélkedő

Képgaléria
Mi Gárdonyink vetélkedő
A Pálmonostorai Gárdonyi Géza Általános Iskolában negyedik alkalommal rendezték meg a Mi Gárdonyink vetélkedőt. A versenyen részt vevő 7 csapatot, Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke és Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatónője köszöntötte. Mészáros Mártával, a Kiskun Múzeum igazgatójával a zsűrizés feladatait is elvállalták. A versenyre az író életrajzából és az Egri csillagok című regényből kellett készülni.

A feladatok változatosak, érdekesek voltak, megmutathatták a csapatok a kreativitásukat, felkészültségüket. A 24 darabos Trimino játék az író életrajzát, a pókhálós feladat a regény szereplőinek tulajdonságait, a keresztrejtvény és a szinkronizálás a regény eseményeinek ismeretét mérte. A feladatokat összeállította és a vetélkedőt levezette: Győriné Farkas Anna és Cseszkóné Csernák Anita. Munkájukat segítette és támogatta az iskola tantestülete.

Az idén a vándorkupát a bugaci Rigó József ÁMK Általános Iskolája nyerte.

II. helyezett: Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézménye

III. helyezett: Pálmonostorai Gárdonyi Géza Általános Iskola

Versenyen résztvevő csapatok: Dózsa György Általános Iskola, Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola, Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola, Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola.

Gratulálunk a résztvevő diákoknak és felkészítő nevelőiknek!
 

Kövessen minket a Facebookon is!