A Szent István Templom hírei
1. Most vasárnap délelőtt ½ 12-kor adventi keresztállítás lesz a Petőfi téren.
2. Vasárnap délután 5 órakor szentségkitétellel kezdődik az első vasárnapi szentségimádás.
3. December 6-án, csütörtökön délután 4 órakor szentségkitétellel csendes szentségimádás kezdődik papi és szerzetesi hívatásokért.
4. Egyházközségi Mikulás keresi fel azokat a családokat, akik ezt kérik, december 6-án este. Az érdeklődő családok szerda estig jelentkezzenek a plébánián.
5. Az adventi időben hétköznaponta csak reggel 6 órakor lesz szentmise.
6. Adventi gyertyagyújtás lesz a polgármesteri hivatalnál december 8-án, szombaton este 5 órakor. A szervezők hívnak és várnak mindenkit!
7. December 8-án este ½ 6-kor szentmise keretében ünnepli a Kiskunfélegyházi Szent Mónika közösség alapításának 25. évfordulóját az Ótemplomban.
8. „Mennyből az angyal” címmel jótékonysági koncertet tart a templomban a Ghymes együttes a felépítendő közösségi ház javára, december 13-án este 6 órakor. Támogatójegyek a Tourinform Irodában, a Móra Ferenc Művelődési Központban és a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban 2500 forintért vásárolhatóak.
9. Adventi hangversenyt tart a Szent István Templomban a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola december 14-én, pénteken. Minden érdeklődőt hívnak és várnak
10. A Zenebarátok Kórusa december 16-án, vasárnap 4 órakor tartja adventi hangversenyét a templomban.
11. Adventi lelkigyakorlatos beszédek lesznek december 20-21-22-én, csütörtökön, pénteken és szombaton az esti szentmisében. A beszédeket Wolowicz Ádám atya mondja. Kérik a kedves híveket, a lelkigyakorlat alatt végezzék el karácsonyi szentgyónásukat!
12. Írják a jövő évi szentmiséket. Kérik, hogy akik szeretnének szentmisét mondatni, menjenek be a plébániára!
13. Várják a plébánián azokat a jegyespárokat, akik a Szent István Templomban szeretnének egyházi házasságot kötni 2019-ben.
14. Betlehemkészítő pályázatot hirdettek. Bárki pályázhat tetszés szerinti anyagból készített betlehemmel. Az elkészített pályaműveket december 22-éig kérik bevinni a plébániára!