A városházán tartott közmeghallgatást a Roma Kisebbségi Önkormányzat
– Önkormányzatunk hosszú évek óta nem tudott megvalósítani annyi programot, mint az idei évben. Mintegy száz gyereket tudtunk elvinni a Balatonra, kétszer voltunk nyári táborban Lakiteleken. 21 kulturális programot szerveztünk. Volt egy kis visszaesés akkor, amikor a Csillag Központot nem mi üzemeltettük, januártól azonban visszakaptunk minden lehetőséget, és kézbe fogjuk venni a dolgokat. Lenyírjuk a füvet, locsoljuk, konténereket helyezünk ki, és rendet teszünk környezetünkben éppúgy, mint a Délibáb utcában – mondta beszámolójában Buza Flórián.
A rendezvényen jelenlévők közül többen panaszkodtak arra, hogy a környéken, az üres telkeken illegális szemétlerakók alakultak ki, és a rágcsálók, patkányok is elszaporodtak. Ez ellen tenni kellene valamit. Csányi József erre a felvetésre válaszolva elmondta, hogy nem ismeretlen a probléma, azonban nagyon nehéz a megszüntetése. Ezeknek az ingatlanoknak ugyanis több, néha több tucatnyi tulajdonosa van. Az ő feladatuk lenne az áldatlan állapotok megszüntetése. Sokszor azt sem lehet eldönteni, hogy kit lehetne felszólítani arra, hogy tegyen rendet, és irtsa a rágcsálókat. Mindenesetre az önkormányzat keresi a megoldást. A Délibáb utcában már megfelelő számú szeméttárolót telepítettek, és az ott élők felelőssége is az, hogy a hulladékot ezekben helyezzék el.
s. r.
Fotó: Fantoly Márton