Gyenes Attila képviselő körzete lakóival közösen értékelte az idei évet
Beszámolójában Gyenes Attila elmondta, hogy körzetében mintegy 2500 ember él, és a mindennapi problémák megoldásában legtöbben segítőkészek. Ennek köszönhető, hogy idén sok járda épült meg az ott lakók önerős beruházásával, amihez minden esetben az önkormányzat is hozzátette a támogatást. Fejlesztették a közvilágítást is több utcában, volt ahol a teljes vezetékrendszert kicserélték. A csapadékelvezető rendszer kiépült, de vannak még kritikus pontok, ahol nehezen folyik el a víz, ennek megoldása a jövő év feladata. Fontos volt a játszóterek karbantartása, amit mindenütt meg is tettek. A Majsai úti játszótéren valamennyi játszószert felújítottak, és újrafestettek.
A közbiztonsággal kapcsolatosan a képviselő elmondta, hogy sajnálatos módon a térségben több betörés volt, ami eddig nem volt jellemző. Egyeztettek a rendőrséggel, és az ő ellenőrzésüknek, fokozottabb odafigyelésüknek köszönhetően ezek a problémák mára megszűntek.
A Horváth Zoltán és a Dózsa György utca között nemrégiben megépült kondipark, ami sokak megelégedésére jól működik, használják ovisok és iskolások szüleikkel együtt. A park állagának megóvása érdekében térfigyelő kamera kihelyezését tervezik.
A körzetben kiemelkedő beruházás volt a PG tornacsarnokának megépítése, a bölcsőde melléképületének javítása, az óvoda fejlesztése és a Dózsa iskola kazáncseréje.
A jövő évi tervek között legfontosabbnak tartotta a közvilágítás további fejlesztését, a biztonságtechnikai rendszer kiépítését, az út- és járdahálózat felújítását, valamint a nagyméretű fák gondozását és növények telepítését.
A fórumon Csányi József polgármester többek között beszámolt a város fejlesztési terveiről, köztük a Zöld város programról. Arról is szólt, hogy az önkormányzat célja, hogy minden körzet egyformán fejlődjön, így a 3-as választókörzet igényeit is igyekeznek megvalósítani. Természetesen ezeknek a feladatoknak van egy fontossági sorrendje, és ütemezése függ a város anyagi teherbírásától is.
A polgármester beszámolt a volt SZTK épületének felújításáról is, amely ismét egészségügyi célokat szolgál. Itt kapnak rendelőt a háziorvosok, a fogászat, ide költözik a védőnői szolgálat és az Egészségfejlesztési Iroda is. Parkolók épülnek az intézmény udvarán éppúgy, mint a Korond utcában.
Gyuricza Gergő fejlesztési csoportvezető az Attila utcai kocka játszótér fejlesztési, átalakítási terveit mutatta be, látványtervekkel illusztrálva. Bemutatójához többen is hozzászóltak. Elismerve, hogy a terv szép és látványos, azt kérték, hogy a tömbházak közötti gépkocsiközlekedést is oldják meg. Gyuricza Gergő a felmerült kérdések kapcsán elmondta, hogy ez ma még csak terv, a részleteket szeretnék egyeztetni az ott élőkkel is. Éppen ezért december 11-én, kedden 17 órakor erről egy újabb lakossági fórumot tartanak a volt Tiszti klub épületében, ahová elvárnak mindenkit, akinek ezzel kapcsolatosan ötlete, véleménye van.
s. r.
Fotó: Fantoly Márton