Helyi borok az ünnepi asztalon
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a szokatlanul hamar megkezdett szüret ellenére is viszonylag magas cukorfokú mustok keletkeztek, ami már akkor kiemelkedő minőségű borokat ígért. De az újbor első bemutatkozása mégis a karácsony, s ez az ünnep valóban igazi rangos alkalom a kóstolásra.
– A könnyebb boroknál már megtörténtek az első fejtések. A cabernet rozéja láthatóan már készen van, de a testesebb borokra valóban várni kell karácsonyig – mondta el Selb László, a Selb Családi Pince Bt. ügyvezetője, hozzátéve, hogy a korábban sejthető magas minőséget igazoltan hozzák az idei borok.
A szakember emlékeztetett, hogy Kiskunfélegyháza szőlőterületein a legnagyobb mennyiségben cserszegi fűszeres borszőlőt termelnek, mellette az olaszrizling szintén a fehér, a kékfrankos és a cabernet savignon pedig a vörös borok képviselője.
A zömében fajtatiszta borok mellett a kettő vagy több fajtát tartalmazó küvék is megtalálhatók a kínálatban. Ilyen például a városunk szülötteinek nevével fémjelzett, és a Selb Családi Pincészet által neves eseményekre készült Petőfi Bora – a fenti két száraz fehér borból –, és a Móra küvé, amely a két vörösborból tevődik össze.
S ha amellett döntünk, hogy az ünnepi menü mellé a mi vidékünkön termett borfajtát fogyasztunk, akkor érdemes figyelembe venni, hogy mely ételekhez milyen borok párosíthatók.
– A borok megítélése szubjektív, hiszen mindenkinek más az ízlése, de amellett, hogy sok minden lehetséges, nem minden javasolt – szögezte le a borász. – Ha kifejezetten a karácsonyi ételsort nézzük, sok család asztalán van jelen ilyenkor a halászlé, amelyhez a vörösbor helyett sokkal inkább a rozé illik. A sült halakhoz szintén könnyű rozét kínálunk, ugyanakkor a harcsapaprikás mellé a vörösbor ajánlott. A téli időszak a vadas ételek szezonja is, ezek, és a pörköltek testes vörösbort kívánnak meg. A desszertekhez viszont nem kifejezetten javasoltak a száraz homoki fajták, melléjük más vidékek fehér csemegeborait szervírozzunk – tanácsolta Selb László.
A borok mértékletes fogyasztása az élvezeti értékeken felül az egészségre is jótékony hatással bír, napi egy-két deciliter jó minőségű bor kedvezően hat az emésztésre és az érrendszerre. S bár az alföldi homokos területek jellemzően szegényebbek, Félegyházán a kötöttebb talajok magasabb ásványianyag-tartalommal is rendelkezhetnek, amely az itteni borokban is megjelenik.
K. G.
Fotó: Kiss Gabriella