Barátsággal fogadta a város köszöntését a 90 éves Gábor bácsi
Nehéz, de mégis örömteli életét így összegezte a vendégeknek: - Szüleim második életben maradt gyermeke vagyok. Ők gazdálkodó emberek voltak. Hadirokkant édesapám (az I. világháborúban lábsérülést szenvedett) földműveléssel és állattartással foglalkozott. Sánta járása miatt már tizenéves koromban be kellett segítenem a gazdaság munkáiba. Édesanyám a háztartást vezette.
A II. világháború után az első szövetkezeti tagosítás alkalmával nem léptem be a szövetkezetbe. A földet és minden gazdasági eszközünket elvettek. Én úgy döntöttem, más területet választok. Az akkori Vegyipari Gépgyárban (Most: IBV, Torus) kezdtem dolgozni betanított munkásként. 1953-ban, amikor visszakaptuk a földet, a vasipari munka után második műszakként a földművelésben is részt vettem. A gazdaság ismételt talpra állítása nem volt könnyű feladat. 1961-ben a második tagosítás alkalmával én is beléptem a szövetkezetbe, ahol nyugdíjba vonulásomig dolgoztam.
1955-ben megnősültem. Házasságunkból 3 gyermek született, két fiú és egy leány. A feleségem a háztartást vezette és az úgynevezett háztáji gazdaságban dolgozott. A kerti munka mellett baromfi, szarvasmarha és sertés gondozás hárult rá. Így próbáltuk finanszírozni a gyermekek iskolai költségét. Őt 42 évi boldog házasság után 1997-ben elveszítettem. Azóta özvegyemberként élek a külterületen. A mindennapi feladatokban az idősebb fiam segít. A másik két család vidéken él, de ettől függetlenül őrájuk is bármikor számíthatok. Akikre nagyon büszke vagyok, és nagyon szeretem őket az az öt unokám és a két dédunokám. A második dédunoka a napokban látta meg a napvilágot - mondta a szépkorú.