A helyi szocialisták karácsony előtt is segítenek a rászorulókon
Horváth Tamás arról is szólt, hogy a helyi szocialista közösség életében nem új keletű a nehéz sorban élők segítése. A piacra rendszeresen járók számára már ismerős lehet a jótékonysági célból létrehozott stand, másoknak a Családok Átmeneti Otthonában lebonyolított gyermeknapi, karácsonyi rendezvények. Mindezek jelentősége azon túl, hogy számos családnak nyújt kisebb-nagyobb támogatást, a közösségteremtő ereje is jelentős. - Azzal a tapasztalattal vágunk neki minden egyes jótékonysági kezdeményezésnek, hogy az önkéntes segítők, az adományozók számára hasonló örömet okoz a programban való részvétel éppúgy, mint azoknak, akik az adományokban részesülnek.
De nem csak az utcai akciókkal, karácsonyi jótékonysági rendezvényekkel teszünk azért, hogy Félegyháza minden polgára számára valódi, gondoskodó otthont, szülővárost jelentsen a város. Véleményünk szerint a város jövő évi költségvetésének kialakításakor is elsőbbséget kell élveznie a szociális ellátó rendszer kiszélesítésének, a rászoruló családok, az alacsony jövedelmű idős emberek számára juttatott támogatások emelésének.
s. r.