Advent harmadik vasárnapja – Az öröm

Advent közepe van, a várakozás időszaka, amelyben minden meggyújtott gyertya közelebb visz bennünket az ünnephez. A várakozás többször jelen van életünkben, várjuk a nyaralást, ami ugyan lassan jön el, de azután gyorsan eltelik. Várjuk gyermekünk születését, majd amikor megszületett – annak reményében, hogy később könnyebb lesz – várjuk, hogy felnőjön. Amikor pedig felnőtt, azt várjuk, hogy eljöjjön hozzánk. A várva várt pillanatok elérkeznek, de el is múlnak, s közben magukkal rántják azokat az érzéseket, amelyekért érdemes volt várni rájuk. Az öröm, és olykor a szeretet is múlandónak tűnik, de csak addig, amíg engedjük, hogy a körülmények határozzák meg érzéseinket, s amíg meg nem találjuk valódi, kiapaszthatatlan forrásukat.

Az advent négy vasárnapja, s a koszorún meggyújtott gyertyák a hit, remény, öröm, szeretet szimbólumai. Jelentésükről, a fogalmak és az ünnepvárás kapcsolatáról városunk egy-egy lelkészével beszélgettünk, hogy általuk is megismerve a várakozás állomásait, közelebb kerülhessünk a karácsony örömhíréhez.

Örömteli pillanatok. Hangzik sokszor, és tűnik is sokszor úgy, mintha ezek valóban csak pillanatok lennének a munkával és rohanással eltöltött, elfoglalt életünkben. Ha hangulatunk valóban ezektől a pillanatoktól függ, akkor tényleg rövid ideig tart örömünk. Hatvani Zsófia református lelkésznő arról a valódi örömforrásról beszélt nekünk, amely nem múlandó érzéseket táplál, és nem függ személyektől, vagy körülményektől.

– Örömforrások nélkül nem tudunk élni. A családunk, a munkánk, az alkotási lehetőségeink, s számos dolog biztosít számunkra örömet, mégis oly sokszor látunk megkeseredett, szomorú arcokat, akiket valami megfoszt az örömtől. Örömrabló tényezők származhatnak a múltunkból, ahol megsebződtünk, s amelyből oly sok fájdalmat cipelünk a hátunkon: a meg nem bocsátás fájdalmát, vagy utólag tévesnek bizonyult utak, rossz döntések következményeit. De itt van a jelen örömrabló tényezője, a sokszor hétköznapi dolgok miatti aggodalmaskodás: mit eszünk, mit iszunk, miben ruházkodunk, de aggódhatunk az egészségünk, vagy családi problémáink miatt is. A jövőtől való félelem is fojtogat bennünket: hogyan alakul majd az egészségem, ki kísér el életem utolsó szakaszában, és persze ott van a haláltól való félelmünk is.

A félelem, a sok fájdalom, az aggodalmaskodás megtámadhat bennünket, de mindezek felett győzni lehet azzal, hogy azokat a terheket, amelyeket én nem tudok viselni, odaadhatom valakinek, aki gondot visel rám, és olyan biztonságot, olyan kapcsolatot, olyan közösséget ad, amelyben a valódi öröm meg tud születni. Az adventben egy olyan ember példáján keresztül szeretnék bátorítani mindenkit, aki – bár semmi oka nem volt az örömre –, mégis egy nagyon fontos újszövetségi részt írt róla. A Filippi levél Pál apostol börtönben töltött évei alatt keletkezett, miközben rossz életkilátások, szenvedés, nélkülözés, küzdelmek vették körül. Elsőre nem is tűnik józan dolognak, hogy ilyen körülmények között beszél az örömről. De vajon örömeink függenek a körülményektől?

„Örüljetek az Úrban mindenkor!” Olvashatjuk a negyedik fejezet igéi között. Pál apostol azért tudott megpróbáltatásai ellenére is örülni, mert megtalálta az öröm valódi forrását, amely nem eszközöktől, vagy egy másik embertől függ, hanem az Úr Jézus Krisztussal való kapcsolatból fakad.

„… Mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett” – írja Pál apostol a második fejezetben Jézusról. Ez az, ami karácsonykor hatalmas örömre adhat okot: a Mindenható Isten korlátok közé szorítva magát úgy dönt, hogy kicsi gyermekként a Földre jön miattunk, értünk, hogy megmutassa azt a szeretetet, azt a stabil kapcsolatot, az örömnek azt a forrását, amelyre a szívünk mélyén mindnyájunknak szüksége van. Eljött, majd átkozott halált halt a kereszten azért, hogy összekösse az eget a földdel, és hogy ezáltal kapcsolatunk lehessen az öröm forrásával.

Pál arról is beszél, hogy nincs olyan erő, és történés, ami ezt az örömet elpusztíthatná, hiszen a börtönben, nyomorúságos körülményei között is elviselhető volt számára a sok megpróbáltatás. Ha csak magunkra, vagy a körülményeinkre fókuszálunk, akkor biztos, hogy elcsüggedünk, el kezdünk félni, rettegni és aggodalmaskodni. De Pál apostol is felnézett az Úr Jézus Krisztusra, akiben benne van a szív öröme és az élet forrása, s mely nem egy olyan külső örömforrás, amit el lehet veszíteni.

Életünkben folyamatos veszteségeket élünk meg. Nem csak szeretteinket, kapcsolatainkat, de fiatalságunkat, készségeinket, képességeinket és az egészségünket is elveszítjük egyszer. De Isten jelenléte örökkévaló, a belőle fakadó forrást nem lehet elveszíteni, s a Jézussal kialakított meghitt, bensőséges kapcsolat olyan biztonságot ad, amelyben a körülmények fölé tudunk emelkedni.

Vannak pozitív beállítottságú, optimista, vagy jó humorérzékű emberek, de a valódi öröm nem azt jelenti, hogy minden körülmény között tudunk nevetni, hanem azt, hogy bármi jöhet, bennem ott van a békesség, ott van a derű, mert tudom, hogy Isten, aki szeret, kezében tartja az életemet. Ő velem marad, hatalmas, irgalmas és bármit megtesz, hiszen csodákra is képes a benne bízókért. Megbocsájt, újból és újból tiszta lapot kapok, és egész életemben bízhatok benne.

Saját forrásaink végesek, de ha engedem, hogy az életemet, szívemet betöltse Isten s a Szentlélek jelenléte, akkor ő olyan természetfeletti dolgot teremt bennem, ami a körülmények ellenére is örömöt, stabilitást és biztonságot ad.

Az Úr Jézus Krisztussal való kapcsolat tehát a kulcs, és a vele való élő közösségből származhat az igazi öröm. Az az öröm, ami nem múlik el, ami túlmutat rajtam, és Istennek az ajándéka lehet az életünkben.

K. G.

Fotó: Kiss Gabriella - A fotón szereplő adventi koszorút a Boszorkánykéz Virág-ajándék üzlet ajánlotta fel.