Januárban újra Nyugdíjas akták
A bűnmegelőzési céllal íródott szövegkönyvet dr. Horváth-Rekedt Gréta rendőr főhadnagy állította színpadra. A tanulságos előadás célja, hogy érzékeltesse a főként idős emberekre specializálódott trükkös csalók módszereit, és felhívja a nyugdíjasok figyelmét a rájuk leselkedő veszélyre. Teszi mindezt kortárs amatőr szereplők bevonásával, ami még hitelesebbé és szerethetőbbé teszi a produkciót. Vélhetően ez a nagy siker egyik záloga. Az előadáson közreműködnek többek között a félegyházi citerazenekar tagjai és a Kunplastos kánkános nagyik.
Már eddig is számos helyszínen mutatták be a darabot, de a sikerszéria most – a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács jóvoltából – tovább folytatódhat, ugyanis újabb 10 alkalomra kapott lehetőséget a lelkes csapat, hogy az előadást bemutathassák az ország különböző pontjain. Az évadot Kiskunfélegyházán nyitják meg 2019. január 8-án, 17. 00 órakor, a Móra Ferenc Művelődési Központban, ahová szeretettel várják a nemcsak nyugdíjas korú nézőket – mondta el Horváth-Rekedt Gréta.
A darab a jóhiszemű nyugdíjasok mellett bárki számára tanulságos és szórakoztató. Ráadásul a szövegkönyv a rendőri munka során tapasztalt valós eseményekből indul ki, és a humor eszközeivel dolgoz fel tipikus eseteket.
Például amikor magukat hivatali embernek kiadva, vagy akár rosszullétet színlelve próbálják becsapni a bűnözők az idős, jóindulatú, ámde hiszékeny embereket. Ismerős a sztori? Vagy sosem hallott még ilyesmiről? Mindegy! Az előadáson a helye!