Sport 2018. december 22. 13:30

Győzelemmel zárta az évet a KKC

Képgaléria
Győzelemmel zárta az évet a KKC
Izgalmas hajrát követően 87-84-re nyert hazai környezetben a Kiskunfélegyházi KC a férfi NB II. keleti csoportjának 10. fordulójában. Az ellenfélként érkező Mezőberényi KK az utolsó pillanatig megnehezítette a félegyházi kosárcsapat dolgát. A KKC játékosai küzdelemből jelesre vizsgáztak, megtartották minimális előnyüket a dudaszóig, így győzelemmel fejezték be a 2018-as esztendőt.

Két vereséggel a háta mögött javításra készült a KKC a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban december 21-én. A forduló előtt a nyolcadik helyen álló félegyházi együttes ellenfele a kilencedik pozícióban lévő Mezőberényi KK volt.

Egy esetleges győzelemmel megőrizhette középmezőnybeli tagságát a Laczkó Róbert által irányított együttes, a vendég gárda ugyancsak sikerre éhesen lépett pályára.

Az első félidő szoros játékot hozott, egyik csapat sem tudott meglépni a másiktól. 34-34 után a Mezőberénynél volt az előny, de a különbség néhány ponton belül maradt a nagyszünetig. (45-49)

A kiegyenlített játék a későbbiek során sem változott, a harmadik negyedben visszakapaszkodott a KKC, amely előbb kiegyenlített, majd a vezetést is átvette a negyed végén két sikeres büntetővel. (68-66)

A hajrát mindkét együttes bizakodva várhatta, a vendégek ismét előnybe kerültek, de mint kiderült utoljára vezettek. 74-77-et követően ismét a KKC percei következtek, a védekezés összeállt és támadásban is sikerültek a dobások. Ennek köszönhetően az utolsó perceket 85-77-es előnyről várta a hazai csapat.

A vendégek még egy rohamot indítva egy pontra felkapaszkodtak, sőt 10 másodperccel a vége előtt közel álltak a fordításhoz is, de érvényes kosarat már csak a félegyháziak szereztek, akik végül 87-84-re nyertek.

 

Értékelés:

Laczkó Róbert (vezetőedző, KKC):

- Nehéz mérkőzés volt, a mezőberényiek a mai nap is megmutatták, hogy bárki ellen képesek nyerni – ezt a szezon során is bizonyították már. Kis szerencsére is szükségünk volt a győzelemhez, az utolsó percben mindkét együttes nyerhetett volna. Át tudtunk lendülni a nehézségeken, a játékosok nagyot küzdve megmutatták, hogy képesek győzni. Az utolsó pillanatig küzdöttünk, ami az eredményben is megmutatkozott.

 

Férfi NB II. Kelet 10. ford. 12. 21.

Kiskunfélegyházi KC – Mezőberényi KK 87-84

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!