Az én karácsonyom
Gyermekkoromban, Pálmonostorán édesanyám egy büfét – később presszót – vezetett. Én már ötödikesként segítettem munkájában, néhány év múlva önállóan is nyitottam az üzletet, kiszolgáltam, mértem a fagylaltot, takarítottam. Szerettem én ezt, és örömmel is csináltam, igaz néha-néha a hétvégeken, ünnepnapokon felmerült bennem a gondolat, hogy de jó lenne otthon a szüleimmel tölteni a teljes hétvégét, a húsvétot, szilvesztert.
Erre azonban akkoriban nem kerülhetett sor, hiszen édesapám körzeti megbízott rendőrként dolgozott a községben, így neki is legtöbbször munkával teltek azok a napok, amelyek másoknak a pihenését, vigadozását szolgálták.
Az évnek egyetlen időszaka volt, amikor lecsendesedett a világ, nem volt dolga a szüleimnek, ez volt a karácsony. Erre minden évben biztonsággal lehetett számítani, együtt ebédeltünk, vacsoráztunk, beszélgettünk és fesztelenül játszottunk. Persze, hogy fontos volt a Jézuska megjövetele is, hiszen tőle kaptam az első könyvemet, a Kisgyermekek, nagy mesekönyvét, amiből édesanyám –amikor csak ideje engedte – felolvasott nekem.
Be kell vallanom, hogy a karácsony-szeretetem nem elsősorban vallási kötődésű. Nem is lehetett az, hiszen édesapám munkája okán templomba sem nagyon járhattunk. Édesanyám és keresztanyám titokban vittek el megkeresztelni, a misékre pedig a szomszéd Mamával jártunk el öcsémmel együtt.
A karácsony mégis a legszentebb ünnep maradt számomra, aminek okán a mai napig ragaszkodom ahhoz, hogy családommal, gyermekeimmel és unokáimmal ekkor egy békés napot, estét töltsünk együtt.
Az angyalkák persze minden évben szorgoskodnak, és hoznak ajándékot, de bennem még mindig a Kisgyermekek nagy mesekönyvének történetei idéződnek fel tündérekkel, varázslókkal és sok-sok csodával együtt.
Hájas Sándor
