Sport 2019. január 7. 09:00

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban
Fölényes, 7-1-es győzelmet ért el a KRSE-Ludovika otthonában, így egy lépésre került a női futsal Magyar Kupa négyes döntőjétől az Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC. A KRSE-Ludovika az NB II. nyugati csoportjában szerepel, míg az Astra az NB I. élén áll. Az osztálybéli különbség ellenére a hazai együttes egy félidőn keresztül tartotta a lépést az Astrával, de végül nem kerülte el a súlyos vereséget. A Magyar Kupa visszavágója lényegében formalitássá vált, az Astra szinte biztosan ott lesz a torna négyes döntőjében.

Az Astra csapatának helyszíni beszámolója:

„NBI-es csapatunk ma délután lépett pályára a futsal Magyar Kupában a másodosztályú KRSE-Ludovika ellen. A papírforma csapatunknak kedvezett, és ennek megfelelően szinte az első másodpercekben a vezetést is sikerült megszerezni Krascsenics Csilla góljával. Futószalagon gyártotta csapatunk a helyzeteket, ennek ellenére váratlanul Oláh Adrienn góljával egalizálni tudott a hazai gárda. Az első játékrész után még döntetlen állást mutatott az eredményjelző tábla, de a második játékrészben csapatunk magasabb sebességi fokozatra kapcsolt, és a rengeteg helyzet, és lehetőség után végre góloknak is örülhettünk. Sipos Lilla kétszer (az egyik lövése ellenfélről pattant a hálóba), Dikanová Dominika szintén kétszer talált ellenfelünk kapujába, valamint Krascsenics Csilla, és Kiss Gabriella is mattolni tudta a KRSE hálóőrét, így végül 7-1-re győzött csapatunk.

A futsal Magyar Kupában a legjobb négybe kerülés két mérkőzésen dől el. A nagyarányú győzelem, és a játék képe alapján csapatunk nyugodtan várhatja a visszavágót, amelyet január 26-án játszanak majd Kiskunfélegyházán.”

 

Női Futsal Magyar Kupa 3. ford. 01. 06. Budapest

KRSE-Ludovika – Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC 1-7 (1-1)

Gólszerzők: Oláh Adrienn ill. Krascsenics Csilla 2, Sípos Lilla 2, Dikanová Dominika 2, Kiss Gabriella

 

 

Kép: Archív

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!