Sport 2019. január 10. 09:00

Tapasztalatok, élmények cseréltek gazdát a Sportos élet konferencián

Képgaléria
Tapasztalatok, élmények cseréltek gazdát a Sportos élet konferencián
Második alkalommal rendezte meg a Sportos Élet konferenciát a Jogging Plus Futóklub január 8-án Kiskunfélegyházán, a Vállalkozók Ipartestületének székházában. Meghívott vendégként ezúttal Lajtos Márton – korábbi többszörös magyar bajnok maraton és félmaratonfutó, versenyző tartott előadást a szülők, a versenyzők és a trénerek közös kapcsolatáról. Az érdeklődők bepillantást nyerhettek a versenyzők mindennapjaiba, nehézségeibe. Az utánpótlás-nevelés lépcsőiről Lipták Tamás beszélt, aki a Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatója, korábbi többszörös magyar bajnok triatlon és duatlon sportágakban, U23-as EB 3. helyezett. Őket Boronkay Péter paratriatlonista, paralimpikon, világ- és Európa-bajnok követte. Saját tapasztalatait megosztva mutatta be a sportolói élet kihívásait, küzdelmeit. Végezetül a Jogging Futóklub egyesület elnöke, Németh László mesélte el élményeit, tapasztalatait a 2018-as athéni maratonról, amelyen többedmagával vett részt városunkból. A konferencia védnöke ezúttal is Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere volt. A nagysikerű rendezvénnyel a tervek szerint hagyományt teremt a Jogging Egyesület.

Előadók:

Boronkay Péter (paratriatlonista, paraolimpikon, világ és Európa-bajnok)

A sportolói élet kihívásai, küzdelmei

Lajtos Márton (sportoló és edző)

Versenyző – Edző – Szülő kapcsolat

Németh László (sportoló és edző)

Athéni maraton 2018 - élménybeszámoló

Lipták Tamás (Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatója, U23 EB 3. hely, többszörös magyar bajnok triatlon és duatlon sportágakban)

Utánpótlás-nevelés

 

Lajtos Márton - 1966. 02.22-én született Karcagon

Nős, két gyermek édesapja, akik mindketten sportolnak, sportoltak. Lánya országos és diákolimpiai kajakozó bajnok. A Köztársaság Jó tanuló, jó sportolója. Jelenleg már nem sportol versenyszerűen.

Fia jelenleg is kajakozik, s már rendelkezik magyar bajnoki dobogóval.

12 éves kora óta atlétizál, de igazából 19 éves kora óta foglalkozik komolyan a hosszútávfutással.

1992-ben nyerte el az első magyar országos bajnoki címét, félmaraton csapatban.

1997-ben magyar országos bajnoki címet nyert maraton futásban, később maraton csapatban is.

Ezek mellet számos magyar bajnoki dobogós helyezése van maratonon félmaratonon, egyéniben és csapatban is.

Több mint 10 marathont nyert itthon és külföldön, illetve többször volt dobogós helyezett is.

A teljesség igénye nélkül néhány eredmény:

Cherborgh marathon 1. hely

Nantes marathon 1. hely

Marathona Ticino Svájc 1. hely

Las Vegas marathon 4. hely

Zágráb-Cazma supermarathon 3 győzelem

Marathon Európa kupa csapat 6. hely.

Ultra Tisza-tó csapat győzelem

Ultrabalaton 5 fős csapat győzelem

Pályafutása vége felé ultra távokon is számos versenyt nyert itthon és külföldön egyaránt.

20 éve edzősködik. Inkább felnőtt sportolókkal foglalkozik, akik számos magyar bajnoki címet szereztek tájfutásban és atlétikában.

15 évig a Tiszaparti Sportegyesület elnöki tisztét is betöltötte.

1 éve erősíti egyesületünk csapatát.

Egyéni csúcsok:

Marathon 2:18:10

Félmarathon 65:11

 

Lipták Tamás - 1979-ben született Szolnokon.

7 éves korától úszott, majd 13 évesen váltott a triatlonra, mindezt még Szolnokon, egészen a középiskola végéig 1998-ig.

Ekkor igazolt Debrecenbe, ahol 2010-ig versenyzett.

2002-től olimpiai kerettag.

Eredményei a teljesség igénye nélkül:

U23 Eb 3. hely, 3x év triatlon sportolója és sokszoros magyar bajnok duatlon és triatlon sportágakban

Életpályája:

2010-12 triatlon szakosztályvezető Debreceni Sportiskola

2013- 2014 úszóedző Norvégia

2015- Utánpótlás vezető Magyar Triatlon Szövetség

2017- Szakmai igazgató Magyar Triatlon Szövetség

 

Boronkay Péter - Multisport Triathlete a Mercedes-Benz Gyár KMSE végtaghiánnyal született profi triatlonistája, az ország egyik legismertebb parasportolója,aki 2007 óta van a világ élvonalában, 9-szeres Európa-, és 7-szeres Világbajnok, riói paralimpikon.

Péter hitvallása, hogy „Kell, hogy örömöt lelj a szenvedésben!” végig kísérte eddigi, 11 évi profi sportolói életét.

Jelenleg az idei sikeres versenyszezon után iskolákba és különféle jótékonysági eseményekre hívják, hogy érzékenyítő előadásaival motiválja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a mozgásra és az egészséges életre.

Emellett az Auchan Jószolgálati Nagyköveteként, segíti a megváltozott munkaképességű személyek munkába állását, és integrálását ép társaik közé."

 

Németh László - 1969-ben született Kiskunfélegyházán.

Tíz évesen rendszeresen részt vett atlétika versenyeken.

Kiskunfélegyházán a mozgás, a futás "nagykövete", célja az egészséges életmód népszerűsítése, a futás örömeinek megismertetése minden korosztállyal. A szemlélet jól példázza, hogy 1992 – től a Szilveszteri futás, 1993 – tól a Kiskun Kupa utcai futóverseny szervezésében is részt vesz.

Életpályája:

1983-ig a Honvéd SE aranyjelvényes atlétája

1984-1987-ig Szegedi Atlétikai Klub (SZEOL AK) válogatott atlétájaként versenyzett 400m, 800m, 1500m-en.

1987-től 5km, 10km, 21km hosszú távú versenyeken vett részt.

1988 –ban Vidék Országos Bajnokság 3. helyezett 21 km félmaratonon

1992-ben villamos mérnöki diploma megszerzése

1994-ben mérnök tanári diploma megszerzése

1998. első duatlon verseny – amatőr versenyzőként duatlon EB, VB részvételig jutott

1998-tól rendszeresen részt vesz triatlon – duatlon versenyeken

2003-tól a Jogging Plus Elnöke

2005-től dr. Nemes-Nagy Tiborral közösen elindítják a triatlon utánpótlás nevelését a Joggingnál

2006-ban részt vett a New-York City Maratonon

2007-ben az amatőr duatlon EB, VB való részvétel

2007-től napjainkig Triatlon utánpótlás edzéseket tart, versenyeken vesz részt újonc, gyermek, serdülő, ifi korcsoportú gyermekekkel.

2012 Triatlon edzői bizonyítvány megszerzése

2018-ban részt vett az Athéni Maratonon

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!