Százak kísérték utolsó útjára dr. Garai István Leventét
Képgaléria
Csányi József ezekkel a szavakkal búcsúztatta a közélet szeretett emberét: - Tisztelt Gyászoló család! Kedves rokonok, barátok, kollégák! Nehéz minden szó, ha búcsúzni kell! Búcsúzni egy olyan nagyszerű Embertől, aki egész életét arra tette fel, hogy másokat gyógyítson és segítsen, mind szűkebb mind tágabb közösségének javát szolgálja minden erejével és legjobb tudása szerint. Dr. Garai István Levente ilyen nagyszerű Ember volt.
Berettyóújfalun született 1955-ben. Édesapja, Garai István a Móra Ferenc Gimnázium egykori tanára és igazgatója, édesanyja Szabó Erzsébet védőnő volt. Felesége Póra Julianna, akivel 1982-ben kötött házasságot. Gyermekei Anikó és Levente.
Az általános iskolát Szankon végezte, de középiskolai tanulmányait már itt, Kiskunfélegyházán fejezte be 1973-ban, a Móra Ferenc Gimnáziumban.
Hivatásának az orvosi pályát választotta, 1979-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemen kapta meg általános orvosi diplomáját, és a Kiskunfélegyházi Városi Kórház belgyógyászati osztályán kezdett el dolgozni. Később belgyógyászati szakvizsgát tett, majd 1992-ben sport-szakorvosi képesítést szerzett. 1993-tól indította el háziorvosi praxisát, egyben a kórházigazgató főorvos helyettese volt 2003-ig.
Tudatosan törekedett arra, hogy az egészségügy területén minél szélesebb körű jogi ismeretekre is szert tegyen, 1998-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen egészségügyi menedzser szakközgazdász, 2004-ben pedig az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében jogi szakokleveles orvos másoddiplomát kapott.
Élete során nemcsak a betegeken kívánt segíteni, szociális érzékenysége, emberbaráti beállítottsága megmutatkozott abban is, hogy aktív szerepet vállalt a karitatív feladatokkal foglalkozó Karácsonyi Fény Alapítvány életre hívásban, valamint a United Way Alapítvány munkájában. Mindig önzetlenül fáradozott a betegek, a rászorulók és elesettek gondjainak, bajainak enyhítéséért.
Dr. Garai Istvánt politikai szerepvállalásában is a szakmaiság, a másokért való tenni akarás vezérelte. Több cikluson keresztül képviselte Kiskunfélegyházát és Bács-Kiskun megye 5. számú választókerületét a Parlamentben, országgyűlési képviselőként tagja volt az egészségügyi bizottságnak, munkája során sokat tett a félegyházi városi kórház fennmaradásáért és fejlesztéséért, a rehabilitációs részleg megteremtéséért, a térség pályázati forrásokból történő modernizálásáért. Képviselői és orvosi munkája mellett 1998-tól 2010-ig Kiskunfélegyháza alpolgármestere is volt.
Munkájának elismeréseként számos kitüntető díjban részesült:
Orvosi munkájáért 1985-ben Miniszteri Dicséretet, 1986-ban Vilmon Gyula-díjat, társadalmi munkájáért 1988-ban a Bács-Kiskun Megyei Tanácstól Településfejlesztési Díjat kapott.
Önkormányzati szakmai munkája elismeréseként 2003-ban az „Év Alpolgármestere” címben, sportorvosi hivatása kimagasló gyakorlásáért pedig 2011-ben „Bács-Kiskun Megye Sport Díja” kitüntetésben részesült.
Emberi példamutatásáért, a betegek iránt elkötelezett hivatástudat, városunk polgáraiért tett orvosi munkája, közéleti tevékenysége elismeréseként 2016-ban javasoltuk a város egyik legmagasabb kitüntetésére, így a képviselő-testület „Kiskunfélegyházáért” kitüntető címet adományozott részére.
István közvetlen és nagyon barátságos ember volt. Külsőségekben egyszerű és hétköznapi életet élt, soha nem élt vissza a pozíciójából adódó, az átlagemberek számára szinte felfoghatatlan lehetőségekkel. Parlamenti interpellációit gyakran szövettáskában hozta-vitte, ez a nemes egyszerűség azonban óriási tehetséget, szakmai tudást, briliáns elmét takart.
Nem volt ritka, hogy egy-egy parlamenti beadványát, hozzászólásának anyagát megfogalmazta a hivatalban, majd átsétált háziorvosi rendelésére, ahol – ahogy ő fogalmazott – „szeretett betegei” már várták, türelmesen és emberi odafigyeléssel gyógyította őket, majd onnan indult tovább az Országgyűlés ülésére. Lehetőségeit mindig igyekezett az emberek javára fordítani. Az utcán is bárki, bármikor megállíthatta ügyes-bajos dolgaival, és biztosra vehette, hogy problémája meghallgatásra, és őszinte segítő szándékra talál.
Széleskörű műveltsége és felhalmozott tudása révén nagyszerű szónokként adta át hallgatóinak gondolatait, mondandójának lényegét, meggyőző érvelésével mindig igyekezett az ügyek pozitív irányba történő megoldását segíteni.
Szerette és értette a humort, munka közben sem hagyott ki soha egy-egy jó viccet, mindenki mosolyra derült körülötte. Szenvedélyes bélyeggyűjtőként értékes gyűjteményére rendkívül büszke volt, szívesen mesélt azokról az egyedi, kuriózumnak számító példányokról, melyeket sikerült magáénak tudnia. Ugyanilyen sokra tartotta, és féltve őrizte édesapja képzőművészeti munkásságát, festményeit, rajzait is.
Sportorvosi tevékenységében is hiteles volt, az egészséges életmódot, a prevenciót nem csak az íróasztal mellől hirdette. Városunk polgárai többnyire kerékpárral láthatták közlekedni. Fiával, Leventével rendszeres látogatói voltak a kosárlabda pályának. Örömmel mesélt azokról az élményeiről, amikor akár orvos- akár hivatali kollégákkal is találkozott a kosárpályán, együtt sportoltak, spontán csapatbajnokságok alakultak ki, ahol a jókedv és nevetés garantált volt a testmozgás mellett.
Őszinte tisztelője volt a szebbik nemnek, amelyet kedvességével és figyelmességével minden alkalommal ki is fejezett a hölgyek számára.
Különös szeretet fűzte egykori almamateréhez. Egész pályafutása alatt kiemelkedő figyelemmel fordult szeretett Móra Gimnáziumához, volt tanáraihoz, elsősorban Pető Gézáné Magdi nénihez, aki őt kémiából az OKTV első helyéig segítette. Jutalmazta a kiemelkedően szereplő diákokat, idegen nyelvű újságokkal segítette a nyelvvizsgára készülőket, mind erkölcsileg mind anyagilag az iskola segítségére volt mindenkor.
Dr. Garai Istvánt igaz barátság és munkakapcsolat fűzte, a szintén tragikus hirtelenséggel elhunyt Ficsór Józsefhez, városunk egykori polgármesteréhez. A város vezetőiként eltöltött hosszú évek alatt követendő példát állítottak a város lakói, az egyes intézmények munkatársai, a polgármesteri hivatalban dolgozó kollégáik elé, amely iránymutatás is arra, hogy a kiváló szakmai tudáshoz társuló jókedv és derű, az emberséges hozzáállás és egymás tisztelete minden korszakon átívelő és minden időszakot túlélő, nagyszerű erény és tulajdonság, és soha nem hiábavaló.
Tisztelt Gyászoló Család ! Tisztelt Hozzátartozók!
„Nem a halál szörnyű, hanem a temetés. A halál nem szerencsétlenség. Csak szomorúság azoknak, akik a Földön maradtak még s egy kedves valakijüktől látatlan időre el kell búcsúzniok.”
Gárdonyi Géza szavait idézve szeretném kifejezni együttérzésünket és őszinte részvétünket a hátramaradóknak. Nagyrabecsülésünket és elismerésünket fejezzük Dr. Garai István elmúlt évtizedekben kifejtett vitathatatlan, és a félegyházi emberek életében is nyomot hagyó munkássága iránt.
Egy pótolhatatlan, az erkölcsi értékeket mindig mindenek fölé helyező, elvhű politikust, orvost, ismert közéleti személyiséget, családszerető embert veszítettünk el. Vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy az általa képviselt és továbbadott értékek nem múlnak el nyomtalanul, és biztosra vehetjük, hogy neve hallatán az az őszinte, mosolygó, életvidám és szívében szeretettel teli ember jelenik meg előttünk, amilyennek életében ismertük Őt.
Orvostársai, kollégái nevében dr. Perlaki Pál vett búcsút dr. Garai Istvántól:
- Nehéz egy sírhely mellett megállva olyan szavakat találni, amelyek a veszteség, a gyász fájdalmát enyhíteni tudják. Dr. Garai István példaértékű szakmai és közéleti életútja sokunk számára ismert. Engedjék meg nekem, hogy a tényszerű életrajzi adatok helyett, szubjektív, kedves emlékekkel búcsúzzak szeretett orvos kollégámtól és barátomtól!
A kettőnk ismeretsége és barátsága 46 évvel ezelőtt kezdődött, amikor is 1973-ban felvételt nyertünk a Szegedi Orvostudományi Egyetemre és évfolyamtársak lettünk. Pista az egyetemi évek alatt mindvégig szorgalmas, tehetséges tanuló volt, az évfolyam élvonalába tartozott. Édesapja személyében atyai jó barátra tettem szert.
1979-ben a diploma átvétele után négyen kerültünk Kiskunfélegyházára friss diplomás orvosként: Pista, Bartos Zsuzsa, Gulyás Józsi és én. Ennek idén lesz a 40. évfordulója, amit már nem ünnepelhetünk együtt.
Mi ketten a Kiskunfélegyházi Városi Kórház Belgyógyászati Osztályán kezdtünk el dolgozni Tóth Sándor igazgató főorvos úr szakmai irányítása alatt, egy magas szakmai színvonalon működő, jól szervezett osztályon, nagy tudású orvosok társaságában indult el szakmai pályafutásunk. Pista folyamatosan képezte magát először belgyógyászatból majd házorvostanból és sportorvoslásból szerzett szakvizsgát.
Az egészségüggyel kapcsolatos egyéb területekre is betekintést nyert egészségügyi menedzser szakközgazdász és jogi szakokleveles orvos másoddiplomát szerzett.
Orvosi hivatását a betegek iránti empátia és alázat vezérelte. Példamutató szakmai munkája során a gyógyításba vetett töretlen hite és lelkesedése motiválta. Betegei szeretete volt a legnagyobb elismerés számára. A nehéz sorsúak, az elesettek megsegítésén fáradozott alapítványokon keresztül.
2010-ben veszteségként éltük meg Kiskunfélegyházi Városi Kórház aktív betegellátásának megszüntetését, Ő lehetőségeihez mérten mindent megtett ennek megakadályozása érdekében, de ez nem sikerült.
Sokunk számára példaértékű lehet az a hit és lelkesedés, amellyel mindvégig kitartott az általa választott és vallott politikai eszme mellett. Így nemcsak orvosként, hanem közéleti szereplőként, országgyűlési képviselőként, politikusként is megmarad az utókor emlékezetében. Munkásságát életében számos szakmai és közéleti díjjal és kitüntetéssel ismerték el.
Orvosként el kell fogadnunk az elmúlás, halál törvényszerűségét, mert egyébként nem tudnánk ezt a hivatást ép elmével és lélekkel hosszú távon művelni. Az eszem tudja, senki sem halhatatlan, mert még sajnos nem találták fel az örök élet elixírjét, de a lelkemben hatalmas az űr és a fájdalom. Megnyugvásként felidézem magamban a baráti beszélgetések és a jó hangulatú ultipartik emlékét.
Márai Sándor írja, hogy valami örökre elvész bennünk, amikor eltávozunk. Valóban: szerettünk, barátunk elvesztésével, hiányának megtapasztalásával együtt a szívünkbe költözik egy érzés: adósai maradtunk valamivel. Ki egy szóval, ki egy simogatással, ki egy biztató, bátorító szempillantással. Valamivel, ami bennünk maradt, mert csak neki tartogattuk és most a búcsú perceiben, tudjuk, mindörökre hiába várjuk az újabb találkozást.
Búcsúznak Tőled orvos kollégáid, asszisztensnőid, volt évfolyamtársaid valamennyi, az egészségügyi ellátásban dolgozó kollégád és betegeid.
Én Arany János szavaival búcsúzom Tőled:
„Nem hal meg az ki, milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl,
Hanem lezárván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé finomul, „
Isten Veled Pista! Nyugodj békében!
Fotó: Fantoly Márton
