Sport 2019. január 16. 14:00

Hihetetlen bravúrral nyitottak a főtáblán a serdülő fiú kosarasok

Képgaléria
Hihetetlen bravúrral nyitottak a főtáblán a serdülő fiú kosarasok
Kimagasló eredményt elérve kezdte el a város történetének első főtáblás szereplését a Félegyházi Térségi Sportiskola serdülő korosztályú fiú kosárcsapata. A legjobb 32 között három akadémiai együttessel találkozott az FTSI, akik ellen kétszer nyert.

Edzői értékelés (Rádi Dezső):

„Az első mérkőzésünk izgalmas, sportszerű, de az eredmény tükrében egy sima mérkőzés volt, hiszen az ország elitjébe tartozó Debrecen, akadémiához illő erőt felvonultatva készült erre a fordulóra /is/. Az mindenképp dicséretes volt, hogy 51 dobott ponttal a legkeményebb ellenfelének bizonyultunk a hétvégi csapatok közül.

A második és harmadik mérkőzésünkön viszont szép játékkal, hatalmas küzdéssel, behúztuk a győzelmet, ami rögtön első felsőházi fordulónk után a legjobb 16 közé repítette csapatunkat. Minden játékosunk megtette, amit csak tudott, igazi csapatmunka volt. Az idáig vezető úton is bebizonyítottuk, hogy helyt tudunk állni minden körülmények közt és megérdemeljük a város bizalmát, a szülők és nem utolsó sorban a szakma elismerését.

Gratulálok minden játékosomnak, hiszen nekem ez legalább akkora öröm, mint Nekik. Lehet beszélni hibákról, lehet csinálni mindent jobban, még jobban, de nekünk ebben a városban ezek a fiúk olyan élményt adnak a játékukkal, amit a mérkőzésre kilátogató igen szép számú nézőközönség biztos sokáig nem felejt. A folytatás sokkal keményebb lesz, biztos, hogy nagyobb akadémiák nagyobb játékos állományaival szemben lesznek nehéz mérkőzéseink, de a lényeg: a főtáblán vagyunk és nem a sor végén..... Köszönünk mindenkinek minden jó szót, szurkolást, bátorítást.”

 

Fiú serdülő országos főtábla I. Kelet E csoport 2019. 01. 12-13.

Debreceni KA "A" - Félegyházi TSI 132 - 51

Félegyházi TSI - Kecskeméti KA 101 - 88

Óbudai Kaszások - Félegyházi TSI 92 - 97

 

 

 

Információ: Rádi Dezső

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!