Pályázati úton is segítenék a tanyás térségek fejlesztését
![Pályázati úton is segítenék a tanyás térségek fejlesztését Pályázati úton is segítenék a tanyás térségek fejlesztését](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/109059.jpg)
Soron kívüli ülést tartott január 24-én Kiskunfélegyháza képviselő-testülete. Sürgősségét az indokolta, hogy az önkormányzat határidőn belül indulhasson az agrárminisztérium által kiírt pályázaton, amely a tanyák, valamint a tanyás térség megőrzését és fejlesztését segíti. A képviselő-testület egyhangúan döntött arról, hogy a város benyújtja pályázatát, amelynek eredményessége esetén a Tanyagondnoki szolgálat eszközparkját kétmillió forintos beszerzéssel tudják gyarapítani. A Nagyszőlő-úti Gazdakörben kilencmilliós beruházással egy közösségi teret, nyitott-fedett színt, pillérvázas szerkezettel, ácsszerkezettel és héjalás készítésével, valamint beton térkőburkolással építenének meg. A nyertes pályázatok megvalósításához az önkormányzatnak 10 százalékos önrésszel kell hozzájárulni.