Sport 2019. február 8. 15:00

Félegyházán járt Czene Attila és Zubor Attila

Képgaléria
Félegyházán járt Czene Attila és Zubor Attila
A Constantinum diákokkal zsúfolt nagytermében Kovács János testnevelő beszélgetett még január végén Czene Attilával, az 1996-os atlantai olimpián a dobogó legmagasabb fokára „felúszó” sportemberrel, sportvezetővel, sportpolitikussal, aki jelenleg a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke. A jó hangulatú találkozón a sportoló életútjáról beszélt a feszült figyelemmel hallgató fiataloknak. 

A motivációs előadást követően Czene Attila találkozott a város vezetőivel is. Csányi József polgármesterrel és Balla László alpolgármesterrel a szabadidősport országos trendjei mellett főként a helyi törekvésekről beszélgettek. Ennek kapcsán bemutatták a Félegyházi Parkfürdőben folyó úszó, vízilabdás és triatlonéletet is.

Külön öröm volt a szervezők és a vendég számára, hogy az eseményt meglátogatta Zubor Attila olimpikon úszó, a DMTK-KVSE Aquasport Egyesületben versenyző kiskunfélegyházi úszók szakmai vezetője is. 
Az oldott hangulatú találkozón az emlékek felidézése mellett szó esett a félegyházi uszodában folyó munkáról, és bemutatkozott a Jogging Plus Sportegyesület is.

Ezt követően Kordás Roland, a Félegyházi Szabadidő és Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője a városi sportcsarnokban vezette körbe a vendéget, amely a szervezők reményei szerint a Szabadidősport Szövetség és az itt működő új programiroda közös rendezvényeinek helyszíne lehet a jövőben – számolt be lapunknak Iványi Ferenc, a Félegyházi Szabadidő és Sport Nonprofit Kft. programiroda vezetője.
 

Kövessen minket a Facebookon is!