Megtalálták Félegyháza első temetőjét
Rosta Szabolcs a megyei múzeum igazgatója elmondta azt, hogy szakmai körökben tudott volt az, hogy az 1743-ban elsőként betelepülők halottaikat legelőször 1743 augusztusában temették el, amit feljegyzések is igazolnak. Azért fontos ez a feltárás, mert eddig nem ismertük a konkrét helyszínt. Az biztos volt, hogy valahol a főút, a főtér környékén. Néha úgy tűnt, hogy ez csak egy városi legenda, de most bebizonyosodott, hogy nem. Itt valóban temetkezési hely volt körülbelül 10 évig, ahol több mint száz gyermeket és felnőttet temettek el.
Ez a felfedezés jelzés értékű is, hiszen miközben a Félegyháza újjáépül program megvalósítása folyik, a múlt legfontosabb – köztük az újratelepítés – mozzanatai is feltárásra kerülnek – tette hozzá a múzeumigazgató.
A feltáráson dolgozó Molnár Karolina régész eddig két gyermek maradványait, felnőtt csontmaradványokat és koponyát mentett. A leletek a Kiskun Múzeumba kerülnek.
s. r.