Csányi József: 45 helyszínen építjük újjá Félegyházát
Felelősségünk tudatában
– 2019-ben 45 helyszínen építjük újjá a várost. A fejlesztések különböző támogatások felhasználásával, vagy önerőből valósulnak meg, ezért önálló projektként kell kezelnünk azokat. Viszont egytől egyig ugyanannak a központi tervnek a részei, önállóságukban is a városvezetés által megálmodott egységes koncepciót képviselik. Ennek egyik gondolata például, hogy tudatosan kitoljuk a városközpont határait, ugyanazt a XXI. századhoz méltó, modern környezet megteremtve minden egyes városrészben, egész Félegyházán.
Így néz ki majd a főtér, madártávlatból
A Zöld várossal példa nélkül álló esélyt kaptunk arra, hogy valóban, a szó legszorosabb értelmében újjáépítsük a várost. A főtér újraértelmezésével mindennek az alapját teremtjük meg, mintegy viszonyítási pontot létrehozva. Mindezt az ezzel járó felelősség teljes tudatában tesszük, felismerve azt, hogy nemzedékek mindennapi életterét alkotjuk.
A Kossuthváros, a Petőfi lakótelep, a Darvas tér, vagy a Hősök parkja ennek tükrében kapja meg azokat a kereteket, amelyek reményeink szerint sok örömöt szereznek a jelen generációnak, majd követni tudják gyermekeink, unokáink igényeit. Értékeinket, múltunk és gyökereink emlékeit törekszünk méltó módon megőrizni. Ez a törekvés hatja át a Hősök parkjában az emlékpark kialakítását, ahogy a Bem-szobor, a Dózsa-szobor, vagy a Káposzta-csobogó elhelyezését is.
EU-s projektek - 2019 | |
Félegyháza újjáépül - Zöldváros | A projekt keretében a város főtere, a Kossuth utca, a Hősök parkja, a Dózsa-Horváth park, a Mártírok útja park, a Korond utcai játszótér, illetve a Piac területe újul meg. A főtér teljes területén megújulnak a burkolatok, a zöldfelületek, az utcabútok, a közvilágítás, a terület teljesen új megjelenést kap. A Kossuth utca teljes szakaszán megújulnak a zöldfelületek, továbbá az utca déli oldalán az Attila utcáig a térburkolat, a közvilágítás, valamint az utcabútorok. A Dózsa-Horváth parkban, illetve a Korond utcai játszótéren megújulnak a zöldfelületek, illetve a játszóeszközök. A Mártírok útja parkban pihenőparkot alakítanak ki. A Hősök parkja keleti oldala teljes egészében, nyugati oldala a zöldfelületek tekintetében újul meg. A teljes projektterület automata öntözőrendszert kap. A projekt várható megvalósítási ideje 2019 ősze. |
Bankfalu: Vasas- pálya felújítása | A projekt keretében teljes egészében megújul a Vasas sporttelep, amely ismételten sportolási, rekreációs célt fog betölteni. A sporttelepen futókör, játszótér, polgárőr ház, felnőtt kondipark, gyepes focipálya, kosárlabdapálya, extrém pálya, kutyás és lovas edzőpálya valósul meg. A projekt keretében az Alpári úti szegregátum rendezése is megtörténik. Közösségi kert épül és új játszótér létesül. |
Petőfi lakótelepi közösségi tér megújítása | A játszótér meglévő elemeit felújítják, illetve a kisgyermekek körében népszerű elemekkel (pl. kötélpiramis) bővül. A sportolási funkciót tovább erősíti egy új, öntött gumiburkolatú többfunkciós sportpálya (kétpályás kosárlabda, kispályás foci, kézilabda), a pálya mellett elhelyezendő padok, asztalok pedig a sportolóknak, nézőknek, családtagoknak nyújtanak minőségi pihenési lehetőséget. A kerékpárral érkezőket kihelyezett kerékpártárolók várják. A sportolási lehetőségek tovább bővülnek a pálya mellett elhelyezkedő, homokburkolatú street workout pályával. A zöldfelület felújítása mellett lesz egy körsétány is, amelynek piknikezésre, beszélgetésre alkalmas pihenő része további alternatívákat nyújt az idősebb, vagy kisgyermekes látogatók számára. |
Kossuthváros: Kaffka Margit szabadidőpark megújítása | A zöldfelületek is új köntöst kapnak, sétálásra, futásra alkalmas mulcsos sétány/pálya szolgálja a mozogni, feltöltődni vágyókat. A jelenlegi focipályákat egy jól felszerelt pálya váltja fel. A legapróbbak szórakozását, mozgást szolgája majd a „motoros” pálya és az új játszótéri elemek. A projekt kulcs-, egyben innovatív eleme az 50 négyzetméter alapterületű, fedett, oldalról nyitott pavilon, amely az előtte elhelyezkedő nézőtérrel (amely egyben mászókaként, játékelemként is funkcionál) az alapja a pezsgő kulturális élet beindításának, lehetőséget teremtve a kisebb koncerteknek, városrészi és kulturális rendezvényeknek. |
Kiskunfélegyházi Ipari Park II. ütem fejlesztése | A projekt keretében a jelenlegi ipari park mellett, a Kiskunfélegyházát Kiskunmajsával összekötő közút mentén új, 30 hektáros ipari park épül ki. A fejlesztés keretében belső aszfaltozott feltáró út-, villamos-, közvilágítási-, víz-, gáz- és szennyvízhálózatot, illetve optikai kábelcsatorna-rendszer építenek ki. Az ipari park kerítéssel, korszerű beléptetőrendszerrel, illetve kamerarendszerrel lesz felszerelve. A jelenlegi ipari park tekintetében új feltáró utat, portaépületet építenek, továbbá megújul az utcafronti kerítés. |
Útépítések, megújuló kerékpárutak
– 2019-ben kiemelt figyelmet kapnak a közterületi fejlesztési feladatok. Egy bruttó 800 millió forintos csomagot állítottunk össze, amit saját erőből kívánunk megvalósítani. Ez közterületek, utak, járdák, játszóterek bővítését, felújítását és szépítését tartalmazza. Útépítések lesznek például a Szeder utcában a Tavasz utca és a Szilfa utca közötti szakaszon, a Tavasz utcában a Garázs-sor és a meglévő aszfaltburkolat között, a Honvéd pálya mellett a Lugas és Platán utcák között. Megtörténik a József Attila utca csapadékvíz-elvezetése és a meglévő csapadékvíz-csatorna hálózatba való bekötése a tisztítóaknák beépítésével együtt. Útburkolat-felújítás lesz az Avar-közben, a Bajcsy-Zsilinszky közben, a Perczel Mór, valamint a Semmelweis és Justh Gyula utcákban. Útépítésre kerül sor a Teleky utca Holló Béla és Árpád utca közötti szakaszán, a Kocsis Pál utca Mészöly Gyula és Péteri út közötti részén, és a B. Szabó József utcában. Számos helyszínen szépülnek meg, vagy kapnak új funkciót közterületek.
Útfelújítások - 2019
Perczel Mór utca felújítása | 900 folyóméter hosszúságú, 6 m szélességű, 5400 m2 alapterületű meglévő szilárd burkolatú út újraaszfaltozása, járulékos munkákkal |
B. Szabó József utca útépítés (Felsőtemető) | meglévő 575 folyóméter hosszúságú, 4 m szélességű, 2300 m2 alapterületű útalap aszfaltozása a kiegyenlítést követően |
Korond utca felújítása | A Korond utca burkolata, növényzete teljesen megújul. Ennek keretében új közvilágítást és esővíz-elvezetést építenek ki, valamint az utca térköves burkolatot kap. |
Útépítés a Szeder utcában a Tavasz u. - Szilfa u. közötti szakaszon | 200 folyóméter hosszúságú, 4 m szélességű, 800 m2 alapterületen |
Tavasz utcában a Garázs-sor és a meglévő aszfaltburkolat közötti szakasz felújítása | 110 folyóméter hosszúságú, 4 m szélességű, 440 m2 alapterületű útalap aszfaltozása a kiegyenlítést követően |
Útépítés a Honvéd pálya mellett a Lugas u. - Platán u. közötti szakaszon | 120 folyóméter hosszúságú, 4 m szélességű, 480 m2 alapterületen |
József Attila utca felújítása csapadékvíz-elvezetéssel | 250 folyóméter, 300 mm átmérőjű KPE műanyag cső beépítése, meglévő csapadékvíz-csatorna hálózatba való bekötéssel, tisztítóaknák beépítésével |
Útburkolat felújítása az Avar-közben | 80 folyóméter hosszúságú, 3 m szélességű, 240 m2 alapterületű útalap aszfaltozása a kiegyenlítést követően |
Útépítés a Teleky utca, Holló Béla u. és Árpád u. közötti szakaszon | 40 folyóméter hosszúságú, 4 m szélességű, 160 m2 alapterületű |
Útburkolat felújítása a Semmelweis és Justh Gyula utcákban a III-IV. köz közötti szakaszon, valamint a Bajcsy- Zs. utcai közben | meglévő 110-110 folyóméter hosszúságú, 4-4 m szélességű, 440-440 m2 alapterületű, valamint 180 folyóméter hosszúságú, 4 m szélességű, 720 m2 alapterületű útalapok aszfaltozása a kiegyenlítést követően |
Útépítés a Kocsis Pál utca a Mészöly Gy. u. és a Péteri út közötti szakaszon | 100 folyóméter hosszúságú, 4 m szélességű, 400 m2 alapterületű |
Így például a Zöldmező lakótelepen a játszótér és a Köllér-kereszt környezete, vagy a Móraváros Szegfű és Tölgyes játszóterei. A Zrínyi utcai belső udvarba felújítás után kondipark kerül, a Káposzta-csobogó és a Dózsa György szobor új környezete a szabadtéri alkotásokhoz méltó közeget teremtve alakul át.
A Káposzta-csobogó új helye
Rendezzük a Kossuth utcai Öreglaktanya előtti terület vízelvezetését, járda épül a Petőfi lakótelep és a Kiskun utca között, járda és kerékpárút az Ipari Park biztonságos megközelítése érdekében a Majsai út és a Molnártelepi összekötő út közötti szakaszon. Felújítjuk a Szegedi úton a Kalmár Kápolna és a Halasi út közötti szakaszon a kerékpárutat, a Szegedi út mellett, a könyvtár és Bajcsy-Zsilinszky utca között a járdát és buszperont. Járdafelújítás lesz ezen kívül a Bajcsy-Zsilinszky utcában a Kun utca-Liget utca közötti szakaszon, az Asztalos János utcán, a Holló L. utcán, és a Fadrusz János utcán a kórház oldalában.
– Megkezdődött a Zöld város projekt kivitelezése, és ezzel Félegyháza főterének tényleges újjászületése. Bár több ízben is részletesen írtunk erről a beruházásról, segítene feleleveníteni a részleteket?
– A mintegy kétmilliárdos projekt érinti a város főterét, a Kossuth utcát, a Hősök parkját, a Dózsa-Horváth parkot, a Mártírok útjai parkot, a Korond utcai játszóteret, illetve a piacot. A főtér teljes területén megújulnak a burkolatok, a zöldfelületek, az utcabútok, a közvilágítás. Megszépülnek a Kossuth utca zöldfelületei, az utca déli oldala az Attila utcáig új térburkolatot, közvilágítást és utcabútorokat kap. A Dózsa-Horváth parkban, illetve a Korond utcai játszótéren a zöldfelületek, illetve a játszóeszközök is szebbek, korszerűbbek lesznek. A Mártírok útjai parkban pihenőpark lesz, a Hősök parkja keleti oldala teljes egészében, nyugati oldala a zöldfelületek tekintetében épül újjá. A teljes projektterület automata öntözőrendszert kap. Megtörténik a piaccsarnok felújítása, teljesen új tetőzettel, elektromos kiállásokkal és csapadékvíz-elvezetéssel. A Kossuth utcai platánok gyógyító kezelést kapnak, az érintett zöldfelületeken mintegy félmillió új növényt telepítünk. A burkolatcserék a piacon kapható legjobb, Semmelrock típusú térkővel, a lámpacserék igényes és esztétikus lámpatestekkel történnek meg, a főtér különleges hangulatát három szökőkút és a gyerekek körében minden bizonnyal gyorsan népszerűvé váló folyócska teremti meg. A Kossuth utcán teraszos vendéglátóhelyek, kerékpárút, zöldfelületek tagolják majd a modern városképet. Hasonló lesz a koncepció a főtérnél, a volt gyerekkönyvtár környezetében is. A terek összekötése kapcsán több helyen megszűnnek a parkolók – így például a Constantinum mellett, továbbá a Halászcsárda és a Kereskedelmi Bank előtt – és egy összefüggő, egységes tér alakul ki. Az így megszűnő parkolók helyett újak létesülnek a városháza mellett az ötös főút mentén, és az Oskola utcában a piaccsarnok mögött, ahol e célra 1500 négyzetméteres telket vásárol meg a város az államtól.
– A bővülés, terjeszkedés előtt álló helyi cégeknek és a Kiskunfélegyházán megtelepedni kívánó vállalkozásoknak jó hír, hogy bővül az elérhető ipari területek köre.
– Az elmúlt öt év gazdaságfejlesztő munkája eredményeként gyakorlatilag elfogyott a város iparterülete. A helyi vállalkozások eredményes gazdálkodása nyomán Kecskemét után a második legmagasabb iparűzési adóbevételt érte el 2018-ban Félegyháza, megelőzve Baját és Kiskunhalast. Az így befolyt összeg minden egyes fillérét, sőt, még annál is többet, visszaforgatjuk a város fejlesztésére, építésére, szépítésére. Ahhoz azonban, hogy ez a tendencia tovább folytatódhasson, új iparterületekre van szükség. Ezért különösen nagy öröm számunkra, hogy nyertes pályázatunk eredményeként 1,4 milliárd forintból új ipari parkot építhetünk. A 30 hektáros terület a meglévő ipari park mellett, a Kiskunfélegyházát Kiskunmajsával összekötő közút mentén található. A fejlesztés keretében belső aszfaltozott feltáró út-, villamos-, közvilágítási-, víz-, gáz- és szennyvízhálózat, illetve optikai kábelcsatorna-rendszert építünk ki a kerítés, korszerű beléptető rendszer, illetve kamerarendszer mellett. Az első érdeklődők már bejelentkeztek.
Egészségfejlesztés
– A félegyháziak szívében külön helye van az egészségügyi ellátások javításának.
– A városnak és az itt élőknek óriási törés volt a kórház aktív betegellátásának elvesztése. Úgy érzem, hogy a jelenlegi városvezetés nagyon sokat tett már eddig is azért, hogy az elvesztett funkciók lépésről lépésre visszakerüljenek Félegyházára. Az új Egészségügyi Központ megnyitása pedig a régi SZTK épület helyén minden eddiginél nagyobb lépés lesz ezen az úton. A város történetének legnagyobb volumenű sajáterős beruházása keretében megtörténik a volt SZTK épületének teljes felújítása. Itt kap helyet a háziorvosi ellátás, a háziorvosi ügyelet, a védőnői szolgálat, lesznek egyéb szakorvosi rendelések és gyógyszertár is. A fejlesztés keretében az épület udvarán parkolókat alakítanak ki. Megújul ezzel párhuzamosan a Korond utca burkolata és növényzete is, kiépítjük a közvilágítást, megoldjuk az esővíz-elvezetést, és térköves burkolatot kap az utca. Emellett további jelentős összeget költ a város idén is a kórházi várólisták csökkentésére, a szakorvosok ide csábítására és itt tartására, az intézmény eszközállományának javítására. Emellett – szinte egyedülálló módon – kórházjáratot finanszíroz a város annak érdekében, hogy a félegyházi betegek a lehető legegyszerűbben érjék el szükség esetén a kecskeméti megyei kórházat.
Az Egészségügyi Központ látványterve
Fejlődő városrészek
– Mennyiben sikerült beépíteni az idei költségvetésbe a különböző városrészek igényeit, kéréseit?
– Amikor városfejlesztésről beszélünk, nem körzetekben, lakóövezetekben, út- vagy járdaszakaszokban gondolkodunk, hanem egy szervesen összefüggő egységben. Ezzel együtt arra is odafigyelünk, hogy minden városrészben érezzék az ott élők, hogy igényeik, problémáik fontosak a városvezetés számára.
Kossuthváros
– A városrész egyik főútja, a Dessewffy utca – elsőként a város nagyobb útjai közül – 2017-ben megújult. Ezt a lendületet folytatjuk tovább 2019-ben az ugyancsak leromlott állapotú Perczel Mór utcával. Új burkolatot kap továbbá a B. Szabó József utca a SPAR és a Felsőtemető között, aminek köszönhetően kulturált körülmények között juthatnak ki elhunyt hozzátartozójuk nyughelyéhez a félegyháziak. Elindul a következő nagy projektünk, a hajós játszótér átalakítása a Kaffka Margit utcán. A jelenleg is nagyon népszerű közösségi tér új arculatot kap, megőrizve a hajós tematikát. A jelenlegi eszközöket felújítják, valamint új játszószközökkel egészülnek ki. A meglévő, süllyedő hajót ábrázoló játszóelemből kiindulva lett az átalakítás központi gondolata a kincses sziget, aminek szerves részét alkotja majd a meglévő akácerdőben kialakított tisztás, egy mulcsos futóút és foci- illetve kézilabdapálya. A parkot egy színpadként is működni tudó zenepavilon teszi teljessé aprócska nézőtérrel, és a változatos terepviszonyokból adódóan távolabbi megfigyelőpontokkal. Megújul a meglévő focipálya, és lesz kihelyezett esőbeálló is asztallal és padokkal.
A Kossuthváros új játszótere a Kincses-szigettel
Petőfi lakótelep
– 40 év strukturális hátrányait szeretnénk felszámolni ebben a városrészben, hiszen gyakorlatilag a megépítése óta nem volt komoly fejlesztés a lakótelepen. Az előkészítés alatt álló beruházások közül a legjelentősebb a leendő szabadidőpark kialakítása, amely egy új, igényes közösségi teret jelent a városrésznek. A játszótér meglévő elemeit felújítják, illetve a kisgyermekek körében népszerű elemekkel, például kötélpiramissal bővítik. Egy új, öntött gumiburkolatú, többfunkciós sportpálya áll majd itt a város lakóinak rendelkezésére, amely kétpályás kosárlabda, kispályás foci és kézilabda csapatjátékoknak ad helyet. A pálya mellett lesznek padok és asztalok, továbbá kihelyezett kerékpártárolók. Új életre kel a zöldfelület találkozásokra, piknikezésre, beszélgetésre is alkalmas pihenőhelyeket teremtve, és épül egy homokburkolatú street workout pálya is.
A Darvas-téri szabadidőpark látványterve
A Petőfi lakótelepen járdafelújítási programot is elindítunk idén, aminek kapcsán majdnem egy kilométernyi járda újul meg. A beruházás érinti az Asztalos János utca teljes keleti oldalát és a Holló László utcát, összesen több mint 400 méteres szakaszon. Kerékpárút és járdaépítés lesz a Petőfi lakótelep és a Kiskun utca között. A Darvas iskoláig terjedő szakaszon 600 folyóméter hosszúságú, 1,5 méter szélességű, 900 négyzetméter területű járda épül szegéllyel, térkőburkolatból.
Távlati tervünk a lakótelep távfűtésének átállítása biomassza fűtőműre. Ezzel a teljesen tiszta, szag- és korommentes megújuló energiával költséghatékony és környezetbarát módon fűthetnék otthonaikat az itt élők.
Móraváros
– Tavaly nyáron birtokba vehették a móravárosiak az újraaszfaltozott, szegélycserével és vízelvezetéssel ellátott Nefelejcs utcát. A beruházás során a kapubeállók is megújultak. Ez volt az egyik legjelentősebb beruházás a térségben. Kisebb útépítések természetesen azóta is történtek, így például elkészült a teniszpálya mögötti út. Ilyen előzmények után idén elérjük, hogy nem lesz poros út a városrészben. Régi adóssága a városnak a teniszpálya mögötti új út és a Szeder utca közötti útszakasz összekötése, ami lehetővé teszi majd, hogy a Bikahegy felől is por- és sármentesen lehessen megközelíteni a Móravárost. Burkolatot kap a Szeder utca, és megépül a Móraváros legelhanyagoltabb útszakasza is, a Lugas és Platán utcák között.
Készülnek a leendő móravárosi bölcsőde tervei, és még az idén megújul két játszótér is ebben a városrészben, a Szegfű és a Tölgyes. Itt nem csak rendbe teszik a meglévő elemeket, de újakkal is bővül a tér.
Egy nyertes pályázat alapján elindul egy új birkózócsarnok építése a Honvéd pályán, így a Platán utcai általános iskolából méltó helyre költözhet a nagymúltú, sok gyermeket megmozgató sportág.
Bankfalu
– A Kiskun utca tavalyi átadásával történetének egyik legnagyobb beruházását, és egyben az itt élők húszéves vágyának beteljesülését ünnepelhette a Bankfalu. Ezzel új lendületet kapott a fejlődés abban a városrészben, ahol a beköltözők magas aránya folyamatos és dinamikus változást hoz. Mindezek eredményeként egy szép kertváros megszületésének lehetünk tanúi a Bankfaluban.
A környék rehabilitációjának részeként mintegy 400 millió forint vissza nem térítendő uniós forrásból az itt élő emberek javát szolgáló közösségépítési, egészségügyi, képzési, szociális és foglalkoztatási programok, továbbá infrastrukturális fejlesztések válnak valóra a Bankfaluban, amelynek részeként megújul, és ismét sportolási, rekreációs célokat tölthet be a Vasas sporttelep.
A megújuló Vasas sporttelep látványterve
Lesz itt futókör, játszótér, polgárőr ház, felnőtt kondipark, gyepes focipálya, kosárlabdapálya, extrém pálya, kutyás és lovas edzőpálya is. E projekt keretében kerül sor Csillag Szolgáltatópont fejlesztésére, a városi polgárőrség központjának létrehozására, valamint egy polgárőr szolgálati lakás megépítésére. A támogatásból fasort telepítünk a Vasas-pálya köré és térfigyelő kamerarendszert is kiépítünk. Rendkívül rossz állapotban van a Bankfalut a Petőfi lakóteleppel összekötő járda. A gyalogosok és kerékpárosok számára egyaránt veszélyes szakasz most másfél méter szélességben, térkőburkolattal épül újjá.
Ehhez a városrészhez kötődik egy nagyon kedves és látványos beruházás terve, amely a Kiskun utca elején lévő, jelenleg kihasználatlan óriási területre egy országos kuriózumnak számító projektet álmodott meg: egy felújított, működő szélmalmot és a köré épített infrastruktúrát. Ezzel egy komplett szabadidőpark kereteit is megadnánk. A projekt tervei az idén készülnek el, amennyiben a képviselő-testület rábólint.
Szélmalom is lesz a Kiskun utca elején
Az elképzelés szerint a szélmalom mellett egy kerthelyiséggel is rendelkező reggelizős pékség kap helyet, ahol a megőrölt liszt felhasználásával készülnének a finomságok. A zöldfelületen pedig a környék legmodernebb tematikus játszótere kapna helyet, ugyancsak a város múltjához ezer szállal kötődő szélmalomtémakörhöz kapcsolódva. Reményeink szerint ez a beruházás nem csak a Bankfalu szép új parkját jelentené, hanem a város egyik büszkeségét is.
Zöldmező lakótelep
– A Kocsis Pál utca aszfaltozása régi elmaradás a Zöldmező lakótelepen. Ezt pótoljuk most, a Mészöly Gyula utca és a Péteri út közötti szakasz 4 méter szélességű, 400 négyzetméter alapterületű aszfaltozásával. Ebben a városrészben a játszótér bővítését és a Köllér-kereszt felújítását, a terület rendezését végezzük még el. Ennek keretében padokat és esőbeállót helyezünk ki, megtörténik a térkőburkolás a kereszt körül, továbbá kicseréljük a kerítést és megújítjuk a növényállományt.
Egyéb fejlesztések - 2019
Egészségközpont építése a Korond utcában |
A volt SZTK épületének teljes felújítása, amelynek keretében háziorvosi ellátás, háziorvosi ügyelet, védőnői szolgálat, illetve egyéb szakorvosok kapnak helyet az épületben. A földszinten gyógyszertár fog üzemelni. A fejlesztés keretében az épület udvarán parkolókat alakítanak ki. A Korond utca burkolata, növényzete teljesen megújul. Kiépítik a közvilágítást és az esővíz-elvezetést is megoldják, valamint az utca térköves burkolatot kap. |
Az Oskola utca és a Dr. Holló Lajos utca sarkán lévő park felújítása |
Káposzta-csobogó áthelyezése, vízellátás kiépítése gépészeti berendezés beépítésével, növénytelepítés, díszvilágítás kialakítása, burkolatépítéssel. |
Dózsa György park |
Dózsa szobor elhelyezése, amelyet kiegészít a környező terület rendezése, parkosítása. |
Alsótemető - II. ütem |
Alsótemető felújításának befejező ütemeként új főbejárat épül, valamint bekerítik a temetőt. |
Kockajátszótér megújítása |
A kockajátszótér jelenleg nagyon leromlott állapotban van. Tavalyi évben elkészült a koncepcióterv, amely egy pihenő parkot álmodott meg a lakókkal való egyeztetést követően. A következő lépés a kivitelezés alapjául szolgáló tervdokumentáció elkészítése lesz. |
Malompark tervezése |
A Bankfaluban a Gólya utca, Rigó utca, Fecske utca, Kiskun utca által határolt területén új beruházás keretében egy egyedülálló komplexum valósul meg. A projekt keretében egy működő malmot, egy szendvicsező-reggeliző helyet, illetve egy látogatóközpontot alakítanak ki. A területen egy malom tematikájú játszóteret és szabadidőparkot építenek. |
Zöldmező lakótelep: Köllér-kereszt környezetrendezése |
padok, esőbeálló elhelyezése, kereszt körüli térkőburkolás, kerítéscsere és bővítés, meglévő növényállomány felülvizsgálata, bővítése |
Békás városrész
– Gyönyörű óvodával és a város egyik legszebb terével gazdagodott a közelmúltban a Békás városrész. A Kőfaragók tere kialakítása és az ott átadott új parkolók mellett felmérhetetlen előnyt hozott az egész város számára, hogy sikerült megteremteni a biztonságos buszforgalom közlekedési feltételeit is. Ez a városrész továbbra is jelentős átalakulás előtt áll, hiszen nagy arányban érinti a Zöld város projekt. Ennek kapcsán többek között a piaccsarnok és a főtér fejlődése is felgyorsul.
Folytatva a tavaly megkezdett járdaépítéseket, idén 300 méter hosszan teljesen új járda épül a Bajcsy utca Kun és Liget utca közötti szakaszán, és újjáépül a másik oldalon a Jókai utca és a Pingvin Patika közötti nagyforgalmú járdaszakasz is.
Útépítések is érintik a városrészt, például a Semmelweis és Justh Gyula utcákban, a Szegedi út mellett, a könyvtár és Bajcsy utca közötti szakaszon pedig a járdát és a buszperont építjük újjá.
Bikahegy
– Befejezéséhez közeledik a temető fejlesztése. A tavaly épült ravatalozóra felkerült a végső fedőfesték, épül az új porta és a főkapu. A lopások visszaszorítása érdekében a temetőt bekerítettük. A jövő feladata a belső utak rendbetétele. Hálózatkiépítést követően fejlődik a közvilágítás is a városrészben: a Bikahegyi út Pázsit utcától délre lévő, mintegy 150 méteres szakaszán négy-öt darab új betonoszlop lesz elhelyezve, ugyanennyi lámpatesttel.
Külterületek
– Jelentős út- és lámpafejlesztések, felújítási munkák, játszótér építés is szerepel az év külterületi tervei között. Óriási előrelépés lesz a Haleszban élők számára az ipari parkot megközelítő járda és kerékpárút megépítése a Majsai út és a Molnártelepi összekötő út közötti szakaszon. A beruházás során 300 méter hosszúságú, 1,5-2 méter szélességű, 520 négyzetméter területű kerékpárút, illetve járda építése történik meg szegéllyel, aszfalt- illetve térkőburkolatból. Ez azt jelenti, hogy a városból kerékpárúton egészen a toronyig meg lehet majd biztonságosan közelíteni a haleszi külterületet.
A Nagyszőlő-úti Gazdakör épülete
Két nyertes Leader-pályázatnak köszönhetően korszerűsödik a Nagyszőlő-úti Gazdakör épülete, és az ingatlanon egy játszótér is épül az ott élők nagy örömére.
Játszótér épül Haleszban
A Bugaci úton elhelyezkedő épület felújítását célzó nyertes pályázatnak köszönhetően a nagyterem új parkettát kap, megszépül az épület külső homlokzata, elvégzik a fűtéskorszerűsítést, az ablakcserét és a padlástér szigetelését, továbbá új kondenzációs gázkazánt is üzembe állítanak. Az udvaron drótkötélpályát és 13 játékelemből álló játszóteret építenek. A munkálatok várhatólag ez év novemberére le is zárulnak.
Örökös, visszatérő igénye a külterületen élőknek az utak állapotának javítása, ami az időjárási viszonyoknak kiszolgáltatott, sziszifuszi munka. Úgy reméljük, hogy a nemrég beszerzett útjavító gépekkel és traktorral e téren is nagyot lép előre a város, és a korábbiaknál is jelentősebb karbantartásokat tudunk elvégezni minden külterületi részen.
Belvárosi területek
– Önmagában a Zöld város újra rajzolja a belváros megjelenését, hangulatát. De ezen túl is rengeteg minden épül, korszerűsödik ezen a környéken is. Érzékelhető változást hoz az itt élők számára a József Attila utca felújítása és csapadékvíz elvezetése, a Kalmár Kápolna és Halasi út közötti kerékpárút kiszélesítése, a Teleky utca Holló Béla – Árpád utca közötti szakaszán az útépítés, a Zrínyi utcai belső udvar felújítása, a felnőtt játszótér kialakítása, az Oskola utca és a dr. Holló Lajos utca sarkán lévő park felújítása. Mint ismert, ide kerül a Káposzta-csobogó a főtérről, kiépítjük a vízellátást és a gépészetet, növényeket telepítünk, díszvilágítással és új burkolattal szépítjük meg a környezetet.
A Dózsa-szobor tervezett új helye
A Dózsa György parkba helyezzük át a Dózsa-szobrot, aminek a környezetét területrendezéssel és parkosítással tesszük ehhez méltóvá. A belvárosi beruházások közül várhatólag a lakók egyik kedvence lesz a Korond utcai tematikus játszótér, amelynek központi témája a János vitéz.
Járdafelújítások - 2019
Járdafelújítás a Fadrusz János utcán, a kórház oldalában | 470 folyóméter hosszúságú, 1.5 m szélességű, 700 m2 területű, egyoldali szegéllyel, térkőburkolatból |
Járdaépítés a Petőfi lakótelep és a Kiskun u. közötti szakaszon, a Darvas iskoláig | 600 folyóméter hosszúságú, 1.5 m szélességű, 900 m2 területű, szegéllyel, térkőburkolatból |
Járdafelújítás a Bajcsy-Zs. utcában a Kun - Liget és a Jókai - Klapka u. közötti szakaszokon | 300 folyóméter hosszúságú, 1.5 m szélességű, 450 m2 területű egyoldali szegéllyel, térkőburkolatból |
Kerékpárút felújítása a Szegedi úton a Kalmár kápolna és a Halasi út közötti szakaszon | 300 folyóméter hosszúságú, 2 m szélességű, 600 m2 alapterületű kerékpárút felújítása szegéllyel, térkőburkolatból |
Járdafelújítás az Asztalos János utcában | 300 folyóméter hosszúságú, 2 m szélességű, 600 m2 területű, szegéllyel, térkőburkolatból útkorrekcióval |
Járdafelújítás a Holló L. utca 13-27. közti szakaszon | 120 folyóméter hosszúságú, 1.5 m szélességű, 180 m2 területű, kétoldali szegéllyel, térkőburkolatból |
Ipari Parkot megközelítő járda- és kerékpárút-építés a Majsai út és Molnártelepi összekötő út közötti szakaszon | 300 folyóméter hosszúságú, 1.5-2 m szélességű, 520 m2 területű kerékpárút, illetve járda építése szegéllyel, aszfalt illetve térkőburkolatból, fénysorompós vasúti átjáró kialakításával |
Kossuth utcai járdafelújítás | A Kossuth utca déli oldalán az 5. számú főút és az Attila utca közötti szakaszon térkőburkolattal ellátott járdaépítés, 500 méter hosszan. |
Járda és buszperon felújítása a Szegedi út mellett a könyvtár és Bajcsy-Zs. u. közötti szakaszon | 40 folyóméter hosszúságú, 4 m szélességű, 160 m2 alapterületű járda és 60 folyóméter hosszúságú, 2 m szélességű 120 m2 alapterületű peronsziget szegéllyel, térkőburkolatból |
Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon sok rossz járda és kerékpárútszakasz van a városban. Ez ügyben már az elmúlt években is próbáltunk előrelépni, és ez a szándék idén újabb építésekben nyilvánul meg. Sajnos nem tudjuk egyszerre megoldani ezt a problémát, lépésről lépésre haladunk. A legforgalmasabb, legsűrűbben használt, legrosszabb állapotú járdák élveznek elsőbbséget. Megújul többek között a Kossuth utca déli járdaszakasza a Körpatikáig, valamint a teljes Fadrusz János utca a kórház felőli oldalon. Járdaépítésekre 2019-ben mintegy 200 millió forintot költünk.
Játszóterek
– A város történetének legnagyobb játszótérépítési és felújítási programja indul 2019-ben. Ez azért is különösen örömteli, mert e mögött a gyermeklétszám folyamatos emelkedése áll. Ez a jelenség indokolja egyebek mellett az új óvoda és bölcsőde építésének szükségességét is.
A pihenőparkok, játszóterek kialakításakor nem csak a gyerekekre, hanem az idősebb korosztályra is gondolunk. Idősek parkja lesz a Mártírok utcai zöldfelületen, megépül a Vasas-pálya játszótere a streetball és kosárlabda pályával, illetve az extrém sportpálya első részével. A Korond utcán a János vitéz tematikus játszótér Kukorica Jancsi faluját idéző díszletekkel, griffmadárral és hajós játékkal várja majd a gyerekeket, a Horváth Zoltán utcai parkban a kicsik játszótere lesz.
A kicsik játszótere is megépül a Dózsa utca mellett
A Dózsa György utca mentén, a Kossuth városban és a Petőfi lakótelepen, továbbá a Móravárosban és a Zöldmező lakótelepen is megszépülnek, korszerűsödnek a helyi közösségek, kisgyermekes családok találkozóhelyei. A Kaffka Margit utcán a Kincses-sziget kel életre élhető, esztétikus zöldfelületekkel, mintegy 3500 új növénnyel, sétálásra, futásra alkalmas mulcsos sétánnyal, megújított sportpályával. A legapróbbak szórakozását motoros pálya és új rugós játszótéri elemek szolgálják. A projekt innovatív eleme az 50 négyzetméter alapterületű, fedett, oldalról nyitott pavilon.
Játszóterek | |
Horváth-Dózsa játszótér, a "kicsik" játszótere | A meglévő felnőtt kondipark melletti játszóteret felújítják, így a teljes gyermekkorosztály számára szórakozást fog kínálni a park. Ennek keretében drótkötélpálya, libikókák, rugós állatfigurák, bébi ülőke, hinták, csúszdák és egyéb játékelemek kapnak helyet. A fejlesztéssel az egész család megfelelő szórakozási lehetőséget talál a felújított parkban. |
Korond utcai "János viztéz" játszótér létrehozása | A jelenlegi játszóteret továbbfejlesztik, amelynek során libikókák, rugós billegők, körforgók, csúszdák és hinták lesznek elhelyezve. Mindezt kiegészítik hajós játszóelemek, kalandmászóka, fészek játszóelem, egyensúlyozók, griffmadár, stb. |
Mártírok útja, idősek parkja létrehozása | Jelenleg lekerített használaton kívüli zöldterületet az idősebb korosztály igényeinek megfelelően rendezik be. Ennek keretében padok, lócák, asztalok és ivókút épül. A kikapcsolódást a pingpongasztal, lengőteke biztosítja. Az aktívabb kikapcsolódásra vágyók számára evezőpadot, ülvenyomó-széket, libegőt, tekergőt, szörfözőt, lépcsőzőt, láb-tológépet, bordásfalat és párhuzamos korlátot telepítenek. A park feleszereltsége a teljes felnőtt lakosság számára megfelelő kikapcsolódást fog kínálni. |
Zöldmező lakótelep játszótér | 2 db játszóeszköz, pad és esőbeálló lesz, illetve felülvizsgálják a meglévő bútorzatot, a bejáratot térkőburkolással látják el, ütéscsillapítás biztosítása homokterítéssel, kerítéscsere, meglévő növényállomány felülvizsgálata, bővítése fog megtörténni. |
Zrínyi utcai játszótér | 4 darab kondicionáló eszközt és bútorzatot helyeznek ki a területre. A projekt kertében megújul a növényzet és a térkőburkolat is. |
Vasas-pálya játszótér | Az évek óta használaton kívüli volt sportpálya sport- és szabadidős funkciókkal való megtöltése a cél. Ennek keretében játszótér, felnőtt fitneszpálya, kutyás és lovas pálya, futópálya, extrém sportpálya épül a területen. Megvalósul az ehhez kapcsolódó parkosítás. |
Halesz, játszótér | A külterületen élő gyermekek is gazdagodnak egy játszótérrel. Ennek keretében mászóka, mókuskerék, rugós játék, mérleghinta, játékvár és hinták kapnak helyet. |
Szegfű játszótér - Móraváros | A játszótéren a meglévő elemeket felújítják, illetve új játszóelemekkel bővül a tér. |
Tölgyes játszótér - Móraváros | A játszótéren a meglévő elemeket felújítják, illetve új játszóelemekkel bővül a tér. |
Kaffka játszótér - Kossuth-város | A jelenleg is nagyon népszerű játszótér új arculatot kap, megőrizve a hajós tematikát. A meglévő eszközöket felújítják, valamint új játszóeszközökkel egészül ki a park. A meglévő focipálya is megújul, focikapuk lesznek elhelyezve. A parkot futókör veszi majd körül. A pihenést szolgálja majd a kihelyezett esőbeálló, asztallal. |
Petőfi lakótelepi játszótér | A Petőfi lakótelep új szabadidőparkot kap. A parkban street workout pálya lesz, amely szabadtéri edzőeszközöket, és egy multifunkciós, focipályaként, kézilabdapályaként, illetve kosárlabdapályaként is funkcionáló reportán-burkolattal ellátott, megvilágított pályát kap. A pálya körül padokat helyeznek le. A tér bejáratánál pihenőpadok, illetve a gyermekek részére játszóeszközök lesznek. |
Ez, valamint az előtte elhelyezkedő nézőtér kisebb koncertek, városrészi és kulturális rendezvények helyszíne lehet. Kandeláber, ivókút, grillezési lehetőség is várja majd a félegyháziakat. A Petőfi lakótelep központi részén, a Darvas Általános Iskola közvetlen szomszédságában alakítjuk ki a városrészben élők számára sportolási, kikapcsolódási lehetőséget kínáló sport- és játszóteret. Ennek részleteiről korábban már szó esett. A központi teret sétány veszi majd körül cserjékkel, ligetes fákkal betelepített, piknikezésre, játékra, napozásra alkalmas réttel. Mindez a lakótelep új, reprezentatív és sokoldalú központja lehet. A park kialakítása során csaknem 7 ezer növény telepítése történik meg.
Közvilágítás
– A közvilágítás-fejlesztésre kezdetektől megkülönböztetett figyelmet fordít a város.
– Nincs ez másként az idén sem. A múlt évről áthúzódó fejlesztések március 31-éig befejeződnek. Ezzel 9 helyszínen összesen 20 darab lámpatest kerül fel a meglévő oszlopokra. Az idei új fejlesztések nyomán jelentősen bővül többek között a Petőfi lakótelep, a Bikahegy, és a Bugaci út hálózata, érintve többek között a Gárdonyi Géza, Barázda, a Jósika, Bessenyei, Dessewffy, Báthory, Teleky, Holló Béla, Ady Endre, Kisfaludy és Pázsit utcákat. Haleszban 38 darab új lámpát helyezünk ki, a Bugaci útra a Felső Galambos 4. és 6. dűlő közé kettő, Selymes 1. dűlőben a szeszfőzde környékére további egy darab lámpa kerül. Több helyszínen megtörténik a meglévő lámpák fénypontemelése is. A Bikahegyi út Pázsit utcától délre lévő, mintegy 150 méteres szakaszán 4-5 új betonoszloppal és ugyanennyi lámpatesttel, a Báthory és Blandina nővér utcák közötti első köz közepén pedig egy új betonoszloppal és egy új lámpatesttel bővül a közvilágítás. Így 2019-ben összesen 63 darab új lámpa kerül a közterületekre. Fontos és mindenkit érintő változás, hogy a környező településekkel sikerült megállapodnia az önkormányzatnak, így ettől az évtől Félegyháza át tud térni az alkonykapcsolós közvilágítási rendszerre, amely a fényviszonyok alapján kapcsolja be és ki a közvilágítást.
Fesztiválok éve
Városlapaítók Napja - 2018. május 26., Béke tér
– Az elmúlt évek városi rendezvényei igazolták, hogy a félegyháziak szívesen vesznek részt igényes, tartalmas szórakozást nyújtó programokon, és óriási érdeklődéssel hálálták meg a szervezők igyekezetét. A 2019-es program és a sztárfellépők névsora ugyan még nem teljes, de az már bizonyos, hogy Félegyházára várjuk többek között Demjén Ferencet, a Halott Pénzt, Charlie-t, Vastag Tamást, Halász Juditot, Kowalsky Meg a Vegát, Majkát, Zsédát, Csézit. A cél ezúttal is a félegyháziak szórakoztatása.
Tervek
Miközben több tucatnyi helyszínen dolgozunk az eddig megálmodott tervek valóra váltásán, a városháza tervezőasztalai mellett most sem pihennek munkatársaink. A ma tervei lesznek a holnap kihívásai. Ezek például a Molnártelepi összekötő út szélesítése, a leendő móravárosi bölcsőde, a Felsőtemető ravatalozója, az Attila utcai kockajátszótér és még sok más. A jövőt ezekkel a jelenből kiinduló elképzelésekkel írjuk.
Az Attila utcai pihenőpark látványtervei
T. T.