Közélet 2014. augusztus 11. 14:00 Forrás: femina.hu

26 ezer forintos kötelező béremelés is jöhet szeptembertől

Képgaléria
26 ezer forintos kötelező béremelés is jöhet szeptembertől
A tanárok közül sokan nemcsak azért várják a szeptembert, hogy újra a katedrára állhassanak, hanem, hogy nagyobb számot láthassanak a fizetési papírjukon, mint eddig.



Jövő hónap elejétől emelkedik ugyanis a pedagógusok bére, ám lesz olyan, aki csupán két liter tej árát viheti haza pluszban, míg a szerencsések akár 26 ezer forinttal is többet kaphatnak.



Végre elégedett a fizetésével

Egy megkérdezett pedagógus, Marika 1975 óta tanít történelmet egy Pest megyei általános iskolában. 1990 óta folyamatosan osztályfőnök is a felső tagozaton. Havi fizetése 2010 óta csak a túlórák miatt változott, tavaly szeptemberig átlagosan 250 ezer forintért okította a csemetéket.

Az első béremeléssel már változott a helyzete, a fizetési papírján szereplő szám átlépte a bűvös 300 ezres határt. Idén januárban 320 ezerre emelkedett a bére, szeptembertől pedig már 352 ezer forintra számíthat. Közel negyvenéves pedagógusi múlttal a háta mögött úgy érzi, végre elégedett lehet a keresetével. Igaz, most már hiába túlórázna, azért külön nem kapna pénzt, hiszen azt a pótlékokkal együtt beépítették a fizetésébe.

Marikához hasonlóan sok pedagógus jár jobban az életpálya-modell bevezetésével hozott bérrendezéssel. Hogy pontosan ki mennyivel, azt nemrég az Eduline számolta ki: a középfokú végzettségűek érzik majd meg a legkevésbé a béremelést. Az ő jelenlegi 120 277 forintos bruttó bérük csupán 406 forinttal emelkedik majd, az alapszakosok 160 167 forintos, szintén bruttó jövedelme ötezer forinttal nő. A mesterdiplomásoké már kicsit érezhetőbb lesz: 175 493 forint helyett 182 294 forintot vihetnek majd haza.

Megérte elkészíteni a portfoliót

A pedagógusok jelenleg kivétel nélkül a Gyakornok vagy a Pedagógus I. fizetési fokozatba vannak besorolva. Pedagógus II. fokozat majd 2015 januárjától lesz, ide azok kerülhetnek majd, akik jelentkeztek az idei minősítési eljárásra, elkészítették és feltöltötték az április 30-i határidőig a bizonyos sokat emlegetett portfóliót magukról.

Pedagógus II-be kerülni jelentős bérnövekedéssel jár majd: egy átlagosan 18-20 éve dolgozó, egyetemi végzettségű tanár alapbére ugyanis Pedagógus I-ként jelenleg 263 240 forint, ez januártól azonban 289 563 forintra emelkedhet. Egy gyakornok besorolású óvodapedagógus vagy tanító viszont - akinek a jelenlegi illetménye 159 355 forint - hatezer forinttal keres majd többet szeptembertől.
 

Kövessen minket a Facebookon is!