Elkezdődött a Móra Emlékév
Képgaléria
Az emlékév megnyitóján Balla László alpolgármester így fogalmazott köszöntőjében: – 1934. február 8-án, reggel 7 óra után néhány perccel megszűnt dobogni Móra Ferenc betegségtől meggyötört szíve. Szeged, a befogadó város és a szülőváros, Kiskunfélegyháza városházi tornyára felvonták a fekete zászlót, a gyászlobogót. Nagy volt a veszteség, hisz Móra Ferenc nagyon sokoldalú, soktevékenységű ember volt, költő, újságíró, könyvtáros, régész és muzeológus. De én azt mondom, elsősorban egy melegszívű, nagyműveltségű ember volt, ahogy a Népszava 1934. február 9-ei száma emlékezett rá: „Megszűnt dobogni egy jóságos szív, amely együtt érzett a szenvedőkkel és az üldözöttekkel és az üldözöttekkel, megszűnt dobogni egy emberi szív, egy nagy író szíve.” Mindez akkor érthető meg, ha olvassuk műveit, s megérezhetjük a belőlük áradó melegséget, szeretetet.
A legtöbbet a gyerekek, a fiatalok köszönhetnek Móra Ferencnek. Szívet melengető történetek olvashatók a Kincskereső kisködmön, A hatrongyosi kakasok, a Csicseri történetek köteteiben. Gyermekversei szívet-lelket gyönyörködtetőek. Az 1920 után felnőtteknek írt novellái, regényei a nagy írók sorába emelték.
Móra Ferenc 18 éves koráig, az érettségiig élt szülővárosában, amihez élete végéig hű maradt. Több írásában is hitet tett Félegyháza mellett.
„Mint író, ettől a várostól kaptam egyéni veretemet, innen származnak írói céljaim. Ettől a várostól kaptam a kiskunok nyers, nyakas makacsságát is. És az igazi életemet, áloméletemet itt is élem mindig. Hiába vagyok Olaszországban, Spanyolországban, mindig azt veszem észre, hogy az álom hazavisz Kiskunfélegyházára.”
Szülővárosa, Kiskunfélegyháza 1929-ben díszpolgárrá választotta – zárta köszöntőjét Balla László.
