Sport 2019. február 12. 09:00

Megszorongatták a bajnoki dobogóst

Képgaléria
Megszorongatták a bajnoki dobogóst
Tisztes helytállást bemutatva egy félidőn keresztül kiválóan tartotta magát a Kiskunfélegyházi KC a jóval esélyesebb DEAC ellen a felnőtt férfi NB II. keleti csoportjának 15. fordulójában. A Laczkó Róbert által irányított együttes nyolc ponttal is vezetett, a vendégek csak az utolsó negyedben döntötték el a mérkőzést.

Impozáns mérleggel érkezett a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokba a Debreceni EAC, amely hatos győzelmi sorozattal a háta mögött 11 győzelem mellett mindössze egy alkalommal kapott ki a szezonban. Emellett minden idegenbeli találkozóját megnyerte. A KKC ezzel szemben 3 győzelem mellett 8 vereséget könyvelt el eddig, amivel a kilencedik pozícióból várta az összecsapást.

Mindezek tükrében az első negyedben sikerült meglepnie ellenfelét a KKC-nak. Fordulatos mérkőzést láthatott a publikum, a nagyszünetben 48-50-re vezetett a DEAC, de a találkozó korántsem dőlt el.

A félegyházi együttes kiváltképp jól tartotta magát, a vendégek pontosabb támadójátéka azonban a későbbiek során némileg megnövelte a különbséget.

Az utolsó negyedet 69-80-as állásról várták a felek. Ekkor még rövid periódusban vissza tudott kapaszkodni a KKC, de 77-86 után már a DEAC akarata érvényesült, amely küzdelmes mérkőzésen végül 101-87-re nyert. 

A KKC játékosai küzdeni tudásukról tettek tanúbizonyságot és minden dicséretet megérdemelnek.

 

Értékelés:

Laczkó Róbert (vezetőedző, KKC):

- Meg tudtuk lepni a jóval esélyesebb ellenfelünket az első két negyedben. Akadt olyan periódusa a mérkőzésnek, amikor 8 ponttal vezettünk. A szünetben minimális különbség volt az együttesek között és csak az utolsó negyedben dőlt el a találkozó. Ellenfelünk több éve a legjobbak között szerepel a ligában. Első tétmérkőzésünket ellenük játszottuk a bajnokságban, amikor is 37 ponttal kikaptunk. Látható a fél idény alatt végbement fejlődés. Három negyeden keresztül szorosan tartottuk az állást.

 

Férfi NB II. keleti csoport 15. ford. 02. 10.

Kiskunfélegyházi KC – DEAC 87-101 (27-30, 21-20, 21-30, 18-21)

 

1.

 

Ceglédi KE

 

13

0.96

25

12

1

1319

845

GY4

7-0

5-1

4-1

2.

 

Szolnoki Olaj KK II.

 

13

0.96

25

12

1

1283

909

GY9

4-1

8-0

5-0

3.

 

DEAC Campusfesztivál 2018.

 

13

0.96

25

12

1

1380

1096

GY7

7-1

5-0

5-0

4.

 

Sunshine-NYIKSE

 

12

0.83

20

8

4

1072

880

V1

6-2

2-2

3-2

5.

 

DEAC II.

 

13

0.81

21

8

5

1185

1134

GY4

4-3

4-2

4-1

6.

 

Békéscsabai KK

 

13

0.73

19

6

7

1106

1100

V1

3-3

3-4

1-4

7.

 

Békési SZSK U23

 

13

0.73

19

6

7

1051

1184

GY1

3-5

3-2

3-2

8.

 

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli

 

12

0.63

15

3

9

878

1096

V2

3-2

0-7

2-3

9.

 

Kiskunfélegyházi KC

 

12

0.63

15

3

9

908

1158

V4

2-4

1-5

1-4

10.

 

Mezõberényi KK

 

13

0.62

16

3

10

1005

1172

V3

2-3

1-7

1-4

11.

 

PRIMA SE II.

 

13

0.58

15

2

11

945

1253

V5

1-5

1-6

0-5

12.

 

Gyulai Color KE

 

12

0.54

13

1

11

902

1207

V7

0-5

1-6

0-5

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!