Új gimnáziuma lesz Félegyházának
– Közös célunk, hogy a Dél-Alföldön is minél több gyermeknek lehetősége legyen középiskolai tanulmányai befejezéséig a Waldorf oktatási rendszerben maradni. Ez az esztendő a gimnázium alapításáé. Az idén szeptembertől induló nulladik év aktív felkészüléssel zajlik, hogy a 2020/2021-es tanévre már lehetőségük legyen a diákoknak intézményünkbe jelentkezni. A leendő gimnázium az óvodával és iskolával egy épületben, a Kossuth Lajos utcán kap helyet – tudtuk meg Csikós Szilviától.
Az idei Waldorf bál egyébként nem csak a kötetlen beszélgetések, hanem az ünneplés színtere is volt, ugyanis 100 évvel ezelőtt, 1919-ben Stuttgartban alakult meg az első Waldorf-pedagógiai irányzatot képviselő iskola. Félegyházán a Waldorf óvoda 2009-ben, öt család barátsága, elszántsága és kitartó munkája nyomán alakult meg, három évvel később elindult az általános iskola, most pedig karnyújtásnyi közelségbe került a gimnáziumi oktatás is. A jelentkezéshez egyébként nem alapfeltétel a Waldorf intézményben töltött előzmény.
A Waldorf-pedagógiában fontos szerep jut többek között a gyermekek életkori sajátosságainak, az élményközpontú, tapasztalatokon nyugvó tanításnak, a művészeti nevelésnek és a gyakorlati ismeretek átadásának.