Új év – régi és új feladatok
A közgyűlésen a hagyományos napirendi pontok tárgyalása mellett, számos, megyénk egészét érintő fontos döntés született meg. A tanácskozáson elsőként a költségvetésről, a közgyűlés évi munkarendjéről szavaztak a képviselők, valamint a két ülés között eltelt időszak fontosabb ügyeiről tájékoztatta Rideg László elnök a közgyűlés tagjait.
Irányok és megoldások
Ahogyan országosan is, megyénkben is nagy gondot jelent a szegénységben élő, hátrányos helyzetű, beilleszkedési nehézségekkel küzdő, nagyarányú cigány népesség helyzete. A megyei önkormányzat ezért élt a lehetőséggel és sikerrel pályázott térségi szintű, hosszú távon is eredményes felzárkóztatásuk érdekében. A kezdeményezés célja egy megyei szintű koordinációs és konzultációs rendszer kialakítása, a szakterületekhez kapcsolódó együttműködések összehangolása, a települési önkormányzatok segítése esélyteremtési intézkedéseik megvalósításában. A Bács-Kiskun Megyei Felzárkózási Fórum és tematikus munkacsoportjainak létrehozása után most elkészült a Bács-Kiskun Megyei Cigány Felzárkózási Program is. E komoly szakmai dokumentum, amely összesíti a cigányok felzárkózását célzó korábbi programok tapasztalatait, új megküzdési stratégiát, innovatív, gyakorlatban működő, monitorozható, modell értékű válaszokat ad a cigány nemzetiség problémáinak kezelésére. A közgyűlés megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta a programot.
Környezet - és egészségvédelem
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elkötelezett a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása ügyében, a közösségi közlekedés és a turisztikai kerékpározás tekintetében egyaránt. Ennek érdekében elkészíttette azt a dokumentumot, amely iránymutatást jelent a kerékpárosbarát infrastruktúra javításában és a kerékpáros turizmus fejlesztésében érdekeltek számára. Ez tartalmazza a célok átgondolását és a fejlesztési irányok kijelölését a kerékpáros közlekedés és turizmus számára szükséges feltételrendszer kialakításához. A Bács-Kiskun Megyei Kerékpáros Stratégiát - széleskörű társadalmasítása után - most a közgyűlési tagok is megismerhették és szavaztak elfogadásáról. (A dokumentum a megyei önkormányzat weboldalán, a bacskiskun.hu oldalon is elolvasható.)
Orosz közeledés
Magyarország kormánya 2010-ben nyitott a keleti országok felé, felerősödtek az Oroszországgal való magas szintű gazdasági és politikai egyeztetések. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a helyi szintű gazdasági kapcsolatok fejlesztése céljából képviseleti irodát kíván létrehozni Moszkvában és egy előkészítő irodát Kecskeméten, amely utóbbi a Bács-Kiskun megyei vállalkozások üzleti kapcsolatainak előmozdítását segíti majd. A közgyűlés döntése alapján a kezdeményezésben a megyei önkormányzat is részt vesz.
Folytatódó értékgyűjtés
Az önkormányzat a kormányzati ciklus kezdetétől fogva kiemelten kezelte a megyei értékek összegyűjtését, népszerűsítését, gondozását és továbbörökítését. A közgyűlés jóváhagyta az ebben a munkában fontos szerepet játszó Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság tavalyi évi beszámolóját, a 2019. évi munka- és pénzügyi tervét, meghatározta üléseinek számát és időpontját, az értékgyűjtés, nyilvántartás és elbírálás idei évi menetrendjét.
A közgyűlésen a Magyar Kézművességért Alapítvány jubileumi alkalommal meghirdetett „25. Betlehemi jászol” című országos pályázata nyerteseinek okleveleit is átadta Rideg László megyei elnök. Díjat kapott Fazekas Heléna, ballószögi csuhéfonó iparművész, a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola 7 tanulója, (vezetőjük Feketéné Papp Éva keramikus) és Tóta Anna bajai kenderdísztárgy-készítő, aki lányával, Szabolcs Annamáriával és unokáival, Pincési Pannival és Fannival közösen készített alkotásukért részesültek elismerésben.