Megújul a múzeum
Mészáros Márta igazgató a beruházásról elmondta, hogy már elkészültek a tanulmányi raktárak, jelenleg a műtárgyak tisztítását, kihelyezését végzik. Felújították a múzeum első tárlóit is, ahol helyet kapnak az eddig raktárban őrzött értékek. A főépületben kiállítótereket alakítottak át, ahol a kőzet- és fegyvergyűjtemény lesz látogatható (utóbbi szigorú biztonsági védelemmel ellátva).
A legnagyobb, a néprajzi gyűjtemény is új helyet kap az egykori raktárépületben, ami felújítottak, fűtéssel és világítással láttak el. A nagyobb tárgyak az egykori szabadtéri színben kapnak helyet.
A változásnak köszönhetően a múzeum gyűjteményének 80 százaléka látható lesz. Köztük a halászathoz, vadászathoz, méhészethez kötődő tárgyi emlékek. De megismerhetjük a földműveléshez, állattartáshoz, pásztorkodáshoz tartozó eszközöket, ruhadíszeket éppúgy, mint a régi építkezési és lakberendezési tárgyakat. Nem merülnek feledésbe Kiskunfélegyháza egykori kismesterségei, a kékfestő, a szíjgyártó, a kovács, a lakatos, a fésűs, a bognár és az asztalos mesterségek kellékei sem. A kiállításokon a céhek emlékei is felidéződnek.
A múzeum igazgatója arról is beszámolt, hogy hamarosan a szélmalom felújítása is megkezdődik, ami a remények szerint a nyár végétől teljes pompájában várja a látogatókat.
s. r.